Végre. Bár a tél csak jelzésértékűre sikeredett, a napsütés azért hiányzott.
Talán Kedvesem eddig nem említett, de a háttérben vastagon jelen lévő befordultsága is eltűnik végre - kifelé látványos a javulás, remélem, belül is mozgolódik már valami. :)
Én a magam részéről jól vagyok, azt hiszem. A január és a február tünetszempontból csodálatos volt: könnyen, gyorsan lementek, nem volt a világon semmi gond. Közben voltam kontrollon, kaptam egy újabb dózis kis fehér bogyót. Azt nem tudom, hogy emiatt, vagy a fáradtság is belejátszott a 3 napos farsangi buli miatt (mikor máskor legyek rosszul, ha nem akkor, amikor elutazom, nyilvánvaló), de a március valamivel nehezebbre sikeredett - de nem panaszkodom, a decemberhez képest így is leányálom volt. Most már jól leszek, és kész! :)
És ha már tavasz, vettem magamnak egy Kedvesem szerint "rockabilly pink" :), szerintem ciklámenszínű, pöttyös sálat. Egyszerűen zseniálisan aranyos. Kis dolog, de a kis dolgok az igazán nagy dolgok, mint tudjuk. :)
És ha már igazán nagy dolgok, nem adtam fel az álmaimat, bár per pillanat nem is haladtam velük semmit - pontosabban még nem jutottam tovább a tervezési szintnél. Mindent szépen sorban, időm, mint a tenger. :) Kicsit kifulladt a lendületem gyakorlatilag minden szinten - de azért van a tavasz, hogy feltöltsön. Ugye. A legeslegsürgősebb elintéznivalóm - ami egyszerűnek látszik ugyan, de korántsem az -, hogy végre kialszom magam. Ha ez megvan, képes leszek újra érdemben gondolkodni - kikapcsolom a robotpilótát, visszaveszem a kézi irányítást, és hajrá!
...és akkor majd írok egy rendesebb bejegyzést is. :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.