Az ellenőr is ember (?)

Már megint... Tudom, hogy nem ezt ígértem, és pótolni is fogom az országos nagy jó hír megírását, de ezt most ki kell dolgoznom magamból...

A következő történt: utazom reggel a buszon, a célom, hogy elérjem a csatlakozást a másik busszal, ami aztán felvisz a hegyre a munkahelyemre. Még mindig ugyanaz a móka van, húsz percenként megy föl, és nincs alternatíva - maximum gyalog, de esőben caplasson fel, akinek hat anyja van... 

Szép nyugodtan ücsörgök, nincs is dugó, béke van és nyugalom. Egyszer csak felszáll egy erősen középkorú, láthatóan nyomott hangulatú hölgyemény, megvárja, amíg becsukódnak az ajtók, és már húzza is fel a lila karszalagot. Elkezd vadászni. Szó szerint. Nem izgatom magam, megmutatom neki a bérletemet, megköszöni, megy tovább. Két perc múlva hangos veszekedés hallatszik a busz hátuljából - a leghátsó üléssoron csöndben alszik két hajléktalan, őket próbálja felébreszteni nagy erőkkel, és még nagyobb hanggal. Az egyik kinyitja a szemét, a másik teljesen ki van ütve. A nő üvölt, mint a sakál - nem értem, miért, hiszen közvetlenül előttük áll. Szerencsétlen ember azt sem tudja, merre van arccal előre, az előbb riadt fel arra, hogy valaki ordít közvetlenül a feje mellett. - Le kell szállniuk, ez nem szálloda. 

Oké, eddig rendben is van, nem vettek jegyet, szálljanak le, és különben se rendezkedjenek be életvitelszerűen a buszon. Én speciel nem sajnálom tőlük a hátsó ülést - bár az tagadhatatlan, hogy a szagtól nekem is felfordul a gyomrom, és nem ülök le utánuk, ha látom, hogy ott ültek előtte. (Ez mondjuk egy teljesen elméleti dolog, mert bárhol ülhettek előttünk az előző körben, sosem tudjuk meg.) 

De: az eddigre már magából teljesen kifordult ellenőrnő leállíttatta az egész buszt, mondván, hogy addig nem megyünk tovább, amíg le nem kászálódnak. Na ezt már nem. Ki a fene ő, hogy megakasszon egy busznyi embert (nem beszélve az utánunk jövő buszokról), és mindenki jó eséllyel elkéssen ezért?... Most tényleg én fogok lemaradni a húsz percenként induló buszomról azért, hogy neki igaza legyen? Nem azért veszem meg a bérletet majdnem tízezerért, hogy egy frusztrált, önkényeskedő kis senki képzelt hatalmától függjön, hogy beérek-e reggel dolgozni, vagy sem... 

Próbáltam szólni hozzá, de se kép, se hang. Jó eséllyel a szánalmas kis életének az összes felgyülemlett bosszúságát ráokádta a két hajléktalanra, akik közül az egyik még mindig nem mutatott semmi életjelet. Látszott, hogy innen nincs menekvés, ráfogott a koncra, és addig nem engedi, amíg valamicske mondvacsinált kis sikerélménnyel be nem tömi a lelkén tátongó, az őt ért igazságtalanságok égette hatalmas lyukat. Szánalmas...

Leszálltam, és elindultam gyalog. Egyrészt nem akartam kockáztatni, hogy tényleg lekésem a fölfelé menő buszomat, másrészt nem voltam erre berendezkedve. Utálom az ingyencirkuszt, pláne reggel. A szőr feláll a hátamon az ilyen primitív emberektől, akik így akarják megmutatni, hogy ők az élet császárai, hogy nyilvánosan megaláznak másokat. Értem én, hogy az ellenőröket mindenki lenézi, meg senki sem kedves velük, de ezek után mégis mit várnak?...

Van még hova fejlődnünk. Sűrű tömött sorokban...