Ördögkatlan! :)))

Innen is visszajöttünk. Nehéz szívvel... :)

Megint zseniális volt, mint mindig! Most voltunk harmadszor - kicsit más volt, mint eddig, de ez a másság belülről indukálódott. Napokba telt, mire rájöttem, hogy mi történik, de erről majd később. Mindenekelőtt szeretném kifejezni a legmélyebb nagyrabecsülésemet, és megemelni a virtuális kalapomat a szervezők előtt - ismét hatalmasat alkottak! Egyszer már írtam erről (és elmondom fűnek-fának, mert imádom): ez egy fantasztikus, emberi, szívvel-lélekkel, pozitív energiákkal és csodálatos bolondokkal teli fesztivál, a szó legnemesebb értelmében. Hihetetlenül fel tud tölteni, hogy mindenki kedves, a helyiek megismernek minket, pedig egy évben csak egyszer látnak, hogy ott vannak azok az ismerőseink, akikkel mindig csak itt találkozunk (de itt biztosan), és ugyanott folytatjuk, ahol egy évvel ezelőtt abbahagytuk, hogy értékes, értelmes, és szerethető programok vannak (van pl. színház, ami a szívünk csücske), és egyáltalán nem engedik be a gagyit. 

Ami viszont - nekem - fura volt, hogy most máshogy működtünk, mint szoktunk. Minden évben lemegyünk már a 0. napon, lesátorozunk a központi nagy helyen, elkezdjük begyűjteni az ismerősöket, és a végéig együtt lélegzünk a fesztivállal. Felfekszünk rá, és hagyjuk, hogy sodorjon. Stoppolunk, és oda megyünk, ahova visznek, megnézzük azt a programot, amire eljutunk, beszélgetünk azzal, aki az utunkba kerül. A részévé válunk, mert adja magát, fenntart, feltölt, és tele van meglepetésekkel. 

Idén viszont olyan barátaink jöttek, akik nem így működnek. Ők házban alszanak, és autóval mennek mindenhova. Legyen. Kerestek szállást, mi meg levertük a sátrunkat a kertben, hogy mégis együtt legyünk. Nem stoppoltunk, nem mentünk fesztiválbusszal, hogy együtt mozogjunk. Kivontuk magunkat a sodrásból, bár ezt akkor még nem tudtuk. Jó volt együtt, de nekem folyamatosan hiányzott az a régi jó érzés. Három nap eltelt, mire meg tudtam fogalmazni, hogy mi bajom van. Ez olyan volt, mint egy szokásos együtt töltött hétvége, csak jó 200 kilométerrel arrébb - pont az maradt ki az egészből, amiért idejöttünk. Nem mi igazodtunk a fesztiválhoz, hanem megpróbáltuk magunkhoz igazítani - így sokkal kevesebbet adott, mint rendesen. Hiányzott az a feloldódás - nagyon szeretem őket, mindig jól érzem magam velük, de ide nem csak ezért jövök. Azt akarom élvezni, amit a Katlan ad. Itt és most. 

Megbeszéltük, bár nem biztos, hogy ténylegesen átment, amit át akartam adni. Alkalmazkodni kell egymáshoz, ez nyilvánvaló - de lemaradni sem akarok, ezt vártam egész évben. Végül sikerült kompromisszumot kötnöm magammal (ez volt a legnehezebb), és megtalálnom az egyensúlyt abban, hogy a barátaimmal legyek, akiket szeretek, és élvezzem a fesztivált, amiért idejöttem.

Végül nagyon-nagyon jól sikerült. Azt hiszem, őket is megérintette a varázslat... 

És én már most tudom, mikor lesz a jövő évi fesztivál, és már el is kezdem vágni a centit. :)