Új év :)

Másodszor is nagykorú lettem. :) 

Itt kell megemlítenem Kedvesemet, aki óriási igyekezettel szervezte meg és tette feledhetetlenné a szülinapomat. Elképesztően sokat készült, és nagyon jól sikerült minden: családi ebéd, saját kezűleg sütött különleges torta, lufis - barátos meglepetés buli (mint a filmeken), ajándék, öröm, boldogság. :) Köszönöm, Szívem, még egyszer! :)

Azt kell mondjam, nagyon jól vagyok. Tényleg. Továbbra is imádok harmincas lenni, még így is, hogy már közelebb vagyok a negyvenhez. Ki tudja, lehet, hogy negyven felett még jobb lesz? :) Találtam egy nagyon jó étrendet, bevezettem a rendszeres mozgást, és elég sokat fogytam - van még, de már most is istenien érzem magam. Beleférek a húsz éves kori szoknyámba, trallala... (Milyen jó, hogy nem dobtam ki...) :) Visszamentem a dokinénimhez kis fehér bogyóért, nagyon bízom benne, hogy most ezt is kipipálhatom egy időre, és nyugi lesz.

Van mivel foglalkoznom amúgy is. Anyám most sem hagy unatkozni, nem olyan családból származik... :) Újabb műtétre készül, aminek most sem örülök, de az ő dolga, neki kell eldönteni. Pont egy éve operálták méhrákkal, az csodásan végződött hál'Istennek - minden rendben, eltávolítottak mindent, amit kellett, nincs szövődmény, sem sugárkezelés, sem kemoterápia. Egy gond volt csak, nagyon nehezen gyógyult - az igazat megvallva még most sem tökéletes. Most újra fel akarja vágatni egy hasfali sérv miatt... Ő tudja... Szerintem belejátszik az is, hogy amíg kórházban volt, szinte csak vele foglalkoztunk, de nem akarok rosszindulatú lenni... Majd meglátjuk, mi lesz, én már nem szólok bele semmibe, csak próbálom normális keretek között tartani - na nem mintha hagyná...

A másik állandó gondolkodni valónk Csipolka. Az egy dolog, hogy kamaszodik ezerrel, de mindent nem lehet erre fogni. Értem és megértem, azt hiszem, és tudom, hogy nem könnyű neki sem. Nagyon nem. Sok körülmény van az életében sajnos, ami távolról sem mondható ideálisnak - ezek egy részén lehet segíteni, egy része viszont adottság, amit el kell fogadni valahogy. Ez szintén pokoli nehéz bizonyos esetekben. Próbáljuk támogatni, és terelgetni, de nem mondanám, hogy megkönnyíti a dolgunkat - az egyik pillanatban a bányászbéka ülepe alatt van az önbizalma, és meg van róla győződve, hogy értéktelen, a másik pillanatban pedig akkora az arca, hogy alig fér be a kapun. Tudom, hogy a kettő egy és ugyanaz, csak máshogy nyilvánul meg, de úgy elég nehéz rajta segíteni, hogy olyan, mint az időjárás. Látszólag lepereg róla szinte minden, de azért remélem, a felszín alatt dolgozik a sok lelki beszéd... Elvitték pszichológushoz, aki villámsebesen tovább irányította egy pszichiáterhez - nekem már a pszichológustól is viszket a bőröm alatt, a pszichiátertől meg egyenesen kiráz a hideg. Nem személy szerint, mert nem találkoztam velük, de az előbbit nem tartom sokra, az utóbbinál pedig egyenesen hülyét kapok a gondolattól, hogy egy tizenöt évest gyógyszerezzenek. Szerencsére az anyja sem pártolja, így (egyelőre) csak növényi szereket kap, de a betegségtudatot már így is elültették benne, és ez nagyon nagy baj. Alapból óriási hipochonder, és mindig a könnyebb végét fogja meg a dolgoknak - nagyon kényelmes lesz erre fogni mindent, és maga elé rántani, hogy ő beteg, bármit csinál - és ez nagyon veszélyes. Arcpirulás nélkül ki fogja használni minden adandó alkalommal - nem mondom, hogy minden esetben szándékosan, de sem így, sem úgy nem jó. Ezt évekig lehet húzni, és egyre jobban bele lehet kényelmesedni, az egész életét felfűzheti rá akár - nagyon remélem, hogy nem ez lesz, hogy történik valami, ami kimozdítja, és rájön, hogy milyen értékes is valójában. (És megtanul értelmes ember módjára viselkedni. :) )

Szóval nem unatkozunk. Kedves barátaink közben összeházasodtak, nagyon-nagyon aranyosak voltak, és nagyon sok szeretet koncentrálódott egy helyen. Többet készültem erre, mint a saját esküvőmre, és bevallom, több reményt is fűzök hozzá. :) <3

Minden csodálatos. Ezt most tanultam. ;)