Nos, azért kezdtem el évekkel ezelőtt rólad, hozzád írni, mert azt találtam ki, hogy a 18. szülinapodra megkapod a blog linkjét, és gondoltam, érdekelni fog, mi zajlott a másik oldalon. Most azért írok ide, mert úgy tűnik, jelenleg nincs közös csatornánk.
Egyszer már megírtam neked az én verziómat a fel nem tett (pontosabban nem nekem feltett) kérdésedre, hogy mi bajom van veled - semmi választ nem kaptam tőled, pedig felajánlottam, hogy jobbítsunk együtt, mondd el, hogy mit szeretnél tőlem, miben segítsek. Még arra sem méltattál, hogy bármit is reagálj, de ez nem tántorít el attól, hogy ismét megpróbáljam megfogalmazni - ezúttal kicsit máshogy.
Alapvetően ez a pár dolog szúrja a szemem piszkos módon:
1) Azt hiszed, hogy te vagy a világ esze, mindenkinél jobban tudsz mindent, és jogod van másokat leosztani.
Óriási tévedés. Egyrészt sokszor valódi háttértudás nélkül osztod az észt, ami - lássuk be - eléggé visszatetsző, másrészt miért gondolod, hogy jogod van mások felett ítélkezni? Mindig akkora szavakkal hirdeted, hogy te milyen toleráns és elfogadó vagy, mégsem teszel mást, mint kritizálsz mindenkit, és elküldöd őket melegebb éghajlatra - aztán csodálkozol, hogy nincsenek barátaid. Elárulom, ezt senki sem szereti... Kibuliztad, hogy iskolát válthass, mondván, hogy mindenki utált - mit kezdtél az új lehetőséggel?...
2) Képtelen vagy túllátni saját magadon - láthatólag senki és semmi más nem érdekel igazából.
Úgy tűnik, azt hiszed, hogy a te fenekedből süt a nap. Mindenki érted van, neked minden jár alanyi jogon, és semmit sem kell tenned érte. Példát is tudok mondani kapásból, hogy lásd, mire gondolok: végtelenül elszomorító, amikor bejelented, sőt, listát írsz, hogy milyen ajándékokat vársz mindenkitől karácsonyra, a születésnapodra, stb. - de ha bárki másnak van születésnapja, vagy bármi, nagy ívben tojsz rá. Azt gondolod, elintézheted azzal, hogy bocs, elfelejtetted - és ezt majd mindenki elhiszi. Újabb óriási tévedés. Nem felejtetted el, mert nem is foglalkoztál vele - és ezt a többiek is tudják.
3) Semmilyen értelmezhető módon nem veszel részt az életünkben, de mindent elvársz cserébe.
Megjössz péntek délután, lefekszel a kanapéra, néha felkelsz enni vagy a tükörben bámulni magad másfél órán keresztül, amúgy pedig a telefonodat masszírozod megállás nélkül. Ha mégis hajlandó vagy beszélni velünk, szinte csak "Én..." kezdetű mondatok hagyják el a szádat, meg a vég nélküli panaszkodás, hogy milyen rettenetesen szánalmas az életed. Elmondom neked, olyan, amilyenné teszed. Ha mindenhol ezt csinálod, fekszel, sajnálod magad, várod, hogy kiszolgáljanak, és öntöd kifelé a sok nyavalygást, nem csodálom, hogy üresnek érzed. Az is. Emellett a mi életünk sem szálloda - ha csak akkor vagy édibédi, amikor szükséged van valamire, egyébként meg flegmázol, és halálra sértődsz, ha megkérünk valamire, ne csodálkozz, ha az embernek nincs kedve hozzád szólni. Az neked természetes, hogy mindent megkapsz, de ha egy bögrét arrébb kell tenned, már ki vagy borulva. Döntsd el, szeretnél családtag lenni, vagy nem - ha kihúzod magad, nem fog menni.
4) Állandóan azt keresed, milyen újabb betegséget tudsz magadra rántani, hogy kifogásként emelhesd bármi elé, amihez nincs kedved.
Ha sok időm lenne, összeszedném, hányféle marhaságot hallottam tőled az évek folyamán, mikor milyen óriási bajod van éppen - ezt idővel sikerült valóságos fizikai tünetekké fejlesztened, gratulálok. Megdolgoztál érte, a tiéd. Csak tudod, mi a baj? Én már képtelen vagyok komolyan venni. Túl sokszor láttam már, ahogy merő lustaságból, vagy hogy a könnyebbik végét fogd meg a dolgoknak, kihúzd magad valami alól, hirtelen rettenetesen beteg lettél - aztán hipp-hopp, eltűnt... Az a baj, hogy ezt már te magad is elhiszed - saját magadat rongálod, hogy tudatosan, vagy sem, azt csak te tudod. Figyelemfelhívásnak jó, de remélem, emlékszel a farkast kiáltó fiú történetére...
Gondolom, látod az átfedéseket az egyes pontok között. Én mindent megértek, a kamaszodást, a rossz körülményeket, nagyon sajnállak a kezed miatt, de ezek egyike sem jogosít fel a fentiekre. Tényleg egyedül fogsz maradni a végén.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.