Namármost...

...ha már elkezdtem felfűzni egy sorba az eseményeket, leírom a másik felét is.

Még mindig a Csipolka - sztori. Az alaphelyzet ugyanaz, mint legutóbb. A gyerek szét van esve, az anyja depláne. Viszont beigazolódni látszik, amitől féltem: a kisasszony egy szép nagy, képzeletbeli táblára felírta: BETEG VAGYOK, alá pedig: EZ MINDEN ALÓL FELMENT. Ha valamihez nem fűlik a foga, előrántja, és mögé bújik. Ez nagyon nem jó.

Nem voltam ott az elején, de eléggé büdös a dolog: egy hétig nem megy iskolába, mert pihennie kell - hiszen mint tudjuk, depressziós, meg hiperaktív, meg figyelemzavaros, nem tud aludni, meg hallucinál (utóbbit gyanús, hogy azóta, amióta utánaolvasott a pszichiáter által diagnosztizált betegség tüneteinek...). Az persze nem okoz gondot, hogy egy órát utazzon Pestre, hogy moziba menjen a hét közepén... 

Azt hiszem, ideje lenne kettéválasztani a dolgot. Nincs jól, ez nyilvánvaló. (Én nem hiszek a pszichiáterben, de ez az én dolgom.) Érthető, hogy minden baja van, kamaszodik, emellett óriási hipochonder, az anyjával is bonyolódik a helyzet. De ez csak az egyik fele.

Nyilván fáradt, hiszen éjszakába nyúlóan ül a gép előtt, sorozatokat, meg ki tudja, milyen marhaságokat nézeget órákig, úgy tűnik, az anyja nem foglalkozik vele, mit csinál. Tanulni büdös, egyértelmű. Bazi nagy tölcsérrel, számolatlanul tömi a saját fejébe a hülyeséget, nem csoda, hogy nem alszik. Ezek után jó eséllyel én sem tudnék. Hála Istennek elég színes képzelettel van megáldva, de ezt nem arra kellene fordítani, hogy kikészítse magát, és újabbnál újabb tüneteket gyártson.

Megint ott vagyok, hogy nem akarom a távolból osztani az észt, sőt, nem is szeretnék az anyja helyében lenni, de nem hiszem el, hogy sehogy sem lehetne normális keretek között tartani. Az én véleményem szerint elég súlyos a helyzet egy alapos reform bevezetéséhez: ahhoz, hogy húzzanak egy vonalat, és azt mondják, hogy a gyógyulásod érdekében ezentúl máshogy lesz. Csipolka nyilván ki lenne borulva, hiszen eddig azt csinált, amit akart, de szemmel látható módon (lássuk be, ez már csak a koránál fogva is egyértelmű) nem képes, és nem is akar "rendes" életet élni. Nem tanul, nem alszik, nem sportol, otthon sem segít semmit. Könyörgöm, egy 15 éves lányról beszélünk...

Azt gondolom, hogy igenis le kellene vele ülni, és elmagyarázni, hogy oké, eddig ez volt, de most segítünk, hogy jobban legyél, és ehhez az kell, hogy legyen rendszer az életedben, és legyenek szabályok. Ha hazaértél az iskolából, kapsz egy órát, hogy pihenj, egyél, átöltözz, stb. aztán tanulás - addig, amíg megvan minden. Nincs közben film, se sorozat, se fészbúk. Nem olyan nehéz kikapcsolni a wifit vagy kihúzni a kábelt... Ha megvagy, kapsz egy órát, hogy internetezz, aztán fürdés és alvás. Maximum olvashatsz, de legkésőbb tízkor lámpaoltás. Ha addig megvagy a tanulással jó, ha nem, akkor csak másnap lesz internet, ha készen vagy - és így tovább. Hétvégén alhatsz, ameddig akarsz, de utána segítesz a takarításban, főzésben, ebéd után egy óra pihenés, aztán tanulás. Ha kell, vasárnap is. 

Bármibe lefogadom, hogy pillanatok alatt meggyógyulna - egyrészt visszarázódna egy normális ritmusba (lássuk be, a folyamatos éjszakázás egy felnőttet is kikészít), másrészt megkapná azt a figyelmet, amire vágyik - valószínűleg kicsit több is lenne hirtelen, mint amit épp igényelne, de muszáj lenne a saját érdekében. Az nem járható út, hogy semmiféle kötelessége ne legyen, és ne vállaljon felelősséget semmiért. Persze ehhez Anyának is rá kellene szánni az időt és az energiát, ahelyett, hogy ezt pénzzel próbálná kiváltani...

Rendszer, szabályok és odafigyelés. Pro és kontra. Ennyi.