A nagy jóság :)

Na, végre van időm és agyam is, hogy ezt megírjam. :)

A beígért jó hír: a legjobb barátom, aki Kedvesem legjobb barátja is egyben (és ez még kavarodást sem okoz csodálatos módon), szóval ő, aki legyen N, eljegyezte szíve hölgyét, és ősszel feleségül fogja venni. Ez azért nagyon jó hír, mert szemmel láthatólag boldog, és ez már jó rég nem fordult elő. :)

Megmondom őszintén, amikor először meghallottam, csak azért nem estem le a székről, mert az autóban ültem, és be voltam kötve. És mert én vezettem. Éjszaka, 100 km/h fölött az autópályán nem lenne elegáns csak úgy lecsúszni balra - nem beszélve arról, hogy hely sincs. Mindezek miatt csak kapaszkodtam a kormányba nagy erőkkel, és nem hittem a fülemnek. Ez annyira nem jellemző rá, hogy muszáj komolyan venni.

Napokig csak forgattam a fejemben a gondolatot, de valahogy csak nem akart a helyére kerülni - nagyon féltettem (na jó, ez most is így van, és gyanús, hogy már így is marad, hiszen majdnem olyan közel áll a lelkemhez, mintha a testvérem lenne). Próbáltam megfejteni, hogy miért is kell ez. Azt gondoltam, elhamarkodottan döntött, és ebből baj lesz. Láttam már nála óriási, égig érő lelkesedést, és pillanatokkal később ugyanekkora buktát látszólag a semmiből. Elege lett, kiszállt. Rommá tört sorban mindenkit, és persze ő is jócskán meggyűrődött közben. Nem azt mondom, hogy az ő hibája, vagy egyáltalán bárkié - ami nem megy, azt nem kell erőltetni, és az is biztos, hogy ezekből mindenki rengeteget tanult. De mi a biztosíték arra, hogy ezúttal másképp lesz? Egy szakítás önmagában is padlóra küldi az embert, de egy válás... Vagy ne adj Isten, egy félúton lefújt esküvő...

De gyorsan túltettem magam ezeken. Arra jutottam, hogy bár most édesen, aranyosan, egymás kezét szorongatva lebegnek a rózsaszín ködben, felnőtt emberek, és szeretik egymást. Mi kell még? Bár még csak rövid ideje vannak együtt, miért ne sikerülhetne? Talán pont ez lesz az, ami túllendíti őket az évek során felmerülő mindenfélén - azt nem gondolom, hogy bárki is megúszná egy másik emberrel való együttélést problémák nélkül, nyilván ők sem fogják. De a házasság nagy dolog, komoly szövetség, lehet, hogy nekik pont erre lesz szükségük, hogy ne adják fel. Remélem, soha nem is fog eszükbe jutni. :) Ez egy szép feladat: megjavítani, és nem kidobni...

Másrészt meg mindenki megérdemel egyszer egy olyan esküvőt, amilyet megálmodott - ez most nem cinizmus, komolyan gondolom. Hatalmas élmény, és egyben óriási tanulság is, amikor minden körülötted forog, mindenki (reméljük) örül a boldogságodnak, és te egy életre szóló döntést hozol. Mert akár sikerül, akár nem, az egész további életedre hatással lesz. Ilyen nagyon hinni valakiben és valamiben pedig csodálatos dolog. 

Ez is az egyik oka annak, hogy mégiscsak örülök - N, aki mindig kételkedik, aki mindig jobbra törekszik, végre talált valakit, aki mellett úgy tűnik, megnyugodott. Határozottan kiegyensúlyozottnak tűnik, és ez jó. Nagyon jó. :) Ideje végre előre, és nem folyton körbe-körbe nézni. :)

Persze ezek csak az én gondolataim - arra semmiképpen sem vállalkoznék, hogy megpróbáljak belelátni a fejébe. :) De mivel nagyon szeretem, örülök annak, hogy boldognak látom, és támogatom a döntésében, mert tudom, hogy tényleg ezt szeretné. Nagyon drukkolok. Még annál is jobban. És nem azért, mert kételkedem a sikerben, hanem azért, mert tudom, hogy nem könnyű. De mivel pont arra készülnek, hogy egész hátralévő életükben együtt oldjanak meg mindent, nem lesz egyedül. Egy nagyon különleges ember lesz mellette: a felesége. :) 

Uramisten, még mindig nem hiszem el teljesen... :) 

N, légy nagyon boldog, legyetek nagyon boldogok, és szeressétek egymást nagyon! Minden más részletkérdés. :)