Csipolka védelmében

Ilyen is van. Mert néha nem csak a gyerek kamaszodik...

Hanem az anyja is, méghozzá legalább olyan súlyosan... Én mindent megértek, tudom, hogy az ő élete, az ő gyereke - de nem csak az ő dolga. Alapvetően nem akarok beleszólni, de most inkább mégis. 

Igen, Csipolka még mindig pszichiáterhez jár, meg viselkedésterápiára. Biztos van értelme, én nem tudom. Nyilván nem látom, milyen az iskolában, milyen a nyűgös hétköznapokban - tudom, hogy kitüntetett helyzetben vagyunk, hiszen a hétvégéken nem kell rohanni, nem kell teljesíteni, ráérünk egymásra. De akkor is...

Ne mondja nekem senki, hogy az normális, hogy a gyerek fél hazamenni. Hogy gyomorgörcse van a gondolatra, hogy otthon kell lennie az anyjával és az anyja párjával. És itt van a kutya elásva. Ugyanis Anya fogta magát, és anélkül, hogy megbeszélte volna vele, odaköltöztette hozzájuk az új pasiját. Olyan új, hogy konkrétan akkor jöttek össze. Semmi ismerkedés, semmi hozzászokás, semmi "mit szólsz hozzá", ez van és kész. Én értem, hogy neki is kell magánélet, hozzáteszem, nagyon örülök, hogy végre van mellette egy férfi, de így akkor sem lehet. 

Eddig ketten laktak a gyerekkel. Szerinte a gyerek eddig kisajátította őt, és ez nem mehet így tovább. Csipolka szerint egy idegen van a privát szférájában. Egy férfi, egy kamaszlányéban. És igaza van. Neki van igaza. Csak azt nem értem, hogy az anyja ezt hogy nem bírja felérni ép ésszel... 

Most meg ki van akadva, hogy a gyerek állandóan ideges, meg szarkasztikus. Én is az lennék a helyében. Még mindig arról a gyerekről beszélünk, aki pszichiáterhez jár, ezer meg egy baja van, pont erre volt szüksége... Még mindig azt mondom, hogy az anyjának is kell a magánélet, nem csak anya, hanem nő is, és teljesen megértem, hogy minden erejével kapaszkodik az új mentőövébe, hiszen neki sem egyszerű, sőt. Nem mondhatnám, hogy Csipolka eddig megkönnyítette volna az életét, és ezt egyedül csinálni pokoli nehéz lehet. De akkor sem az a megoldás, hogy az első adandó alkalommal fejre állítja a gyerek életét. És ha szól, lekiabálja a fejét.

Erre rájön a gyógyszerezés kérdése. A pszichiáter szerint antidepresszánsokat kellene szednie. 15 évesen. Ez az egy, amiben mindhárman (az anyja, az apja és én is) egyetértünk: na ne már! Méreg, és meglehetősen addiktív is. Egy valaki nem ért csak egyet, és az sajnos pont maga Csipolka. Ahogy az várható is volt, szépen megerősödött benne a betegségtudat, és ő igenis akar rá gyógyszert szedni. Örülök, hogy meg akar gyógyulni, de nem érti meg, hogy ezek a szerek milyen veszélyesek. Az anyja próbál ráerőszakolni különböző homeopátiás megoldásokat, de a gyerek csípőből elutasítja őket: mert az anyjától jön, és mert erőlteti. Én hiszek benne, és nagyon sajnálom, hogy ennyire lenullázta a gyerek előtt, mert így tuti nem fog segíteni. Úgy meg főleg nem, hogy ebből is csak állandó veszekedés van...

Nem haladnak egy tapodtat sem, vagy ha mégis, akkor is inkább hátrafelé. Legutóbb már ott tartottunk, hogy Csipolka legyen többet nálunk, mert velünk nyugodtabb (na, vajon miért?...), de amúgy meg vegyünk tudomásul, hogy nálunk csak megjátssza magát, és átver minket. Na, itt kezdett Kedvesemmel mindkettőnkben felmenni a pumpa. Tök normális, hogy más környezetben, más emberekkel, más helyzetekben máshogy viselkedik. Mint mindannyian. Mivel kamasz, érthető módon szélsőségesebben nyilvánul meg mindig, mindenhol, de ez nem azt jelenti, hogy színészkedik, hanem hogy egy másik arcát mutatja - egy másik, de valódi arcát. Ez is ő, az is ő, csak erre így, arra meg úgy reagál. Hogy lehet, hogy ezt valaki, aki szintén problémás kamasz volt, nem érti meg?...

Az egészből az jött le, ami nagyon elkeserítő, hogy meg akar szabadulni a gyerektől. Hirtelen nagyon biztosnak érzi magát, hogy maga mellé vette azt a pasit - akiről igazából még senki sem tudja, milyen is valójában -, és ez most fontosabb lett mindennél. Pechjére a gyerek tűélesen lát egy csomó mindent maga körül, és ki is mondja. Szar ügy... Nyilván sok mindent félreért, csak a felét látja, nincs benne tapasztalata, de nem hülye. Sokkal többet ért, mint amennyit úgy látszik, az anyja kinéz belőle, vagy még inkább, amennyit hajlandó elfogadni. És ez csak egyre rosszabb lesz. Erőszakkal nem fogja máshogy gondolni, beszélgetni meg úgy tűnik, nem hajlandó vele. Pedig akár tetszik, akár nem, ő a felnőtt, neki kellene okosabbnak lenni. És példát mutatni. Szar ügy a köbön...

És amitől számunkra is az lett - túl azon, hogy látjuk, hogy a gyerek kivan, mint a liba -, hogy kénytelenek vagyunk a saját érdekében csitítani, még akkor is, amikor egyértelműen igaza van. Muszáj az anyja, ill. egy általában vett szociálisabb viselkedés felé tolni, különben ki tudja, hová fajulhat még a dolog. Valójában nyilvánvaló, és pont ezért kell minél inkább a megoldás felé törekedni, akkor is, ha ez ezer kompromisszummal jár. Mindenkitől.

Csipolka, ha jobban belegondol, meg fogja érteni. De hogy az anyja megérti-e, azt csak a Jóisten tudja. Én nagyon drukkolok...