Láthatatlan emberek

Mostanában többször eszembe jutott ez a téma. Tele van a város, sőt, tele van a világ láthatatlan emberekkel - hajléktalanokkal, nyomorékokkal, idősekkel, de még a szórólapozókat is beleveszem ebbe a felsorolásba. Olyan emberek, akiket látunk valahol a periférián, de még idejében elfordítjuk a fejünket, hogy mire melléjük érünk, vagy mellénk érnek, véletlenül se kelljen rájuk néznünk. 

Nem akarok álszent lenni, ebben a kérdéskörben én sem vagyok jobb semmivel. Ha tudom előre, hogy nem fogok pénzt adni, nem tudok segíteni, nem akarom elvenni a szórólapot - most azt az ideális esetet veszem, amikor nem másznak rá erőszakkal az emberre, mert az teljesen más tészta -, én is félrenézek. Ha megszólítanak, az általános válasz a "köszönöm, nem" bármire, és meg sem állok, rohanok tovább. 

Az az igazság, hogy kényelmetlenül érzem magam, mert én jobb helyzetben vagyok. Hülyeség, tudom, hiszen nem születtem gazdag családba (de ha így lenne, se tehetnék róla), mindenért megdolgozom, és ezerfelé fizetek - de mégsem élek az utcán, meleg lakásba megyek haza, tiszta ruhát veszek fel, és jó minőségű ételeket eszem. Nyilván ez a koldusokra vonatkozik, de ők vannak a legtöbben. Nem én tehetek róla, hogy ilyen helyzetben vannak, és - lássuk be - nem lehet mindenkinek adni, arra a világ pénze sem lenne elég...

De: ha az ember megteheti, igenis segíteni kell. Nem kerül semmibe átvenni a szatyrot a szomszéd nénitől, felsegíteni egy kismamát a villamosra, letenni valahova egy dobozban azt az ételt, ami esetleg megmaradt, és mi már nem esszük meg. Vagy kicsit nyitott szemmel járni, és odafigyelni a többi emberre. 

Nemrég olvastam egy kedves ismerősöm posztját, miszerint előző éjjel megerőszakolták a kolléganőjét. Ketten elkapták egy szórakozóhely mögött, befogták a száját, és elvitték. Nagyon durva... De ami igazán durva, hogy többen is látták, és nem tettek semmit. Az ember mindig azt hiszi, hogy ilyen csak a filmekben van, ilyesmi velünk nem történhet meg. Adja Isten, hogy ne is történjen, de ettől még EZ a valóság. Most, amikor egy gombnyomással elérhető minden, az ember össze van kötve egy csomó másik emberrel, nyilván van tartva, le van követve számos módon, nem is kellene személyesen beleavatkozni. Nyilván senki nem akar belekeveredni, ha valami veszélyesnek tűnőt lát, de azt nem hiszem el, hogy nem tud senkinek szólni. Kizárt, hogy senki nem tudott volna pl. bemenni a helyre, és keresni egy biztonsági őrt, vagy megnyomni a telefonján a lezárt képernyővel is működő segélyhívó gombot. 

Tudom, messziről könnyű okosnak lenni, főleg, hogy ott sem voltam. Nyilván én sem vagyok szuperhős, sőt nem is vágyom rá, hogy rázós szituációkba keveredjek. De ha egyszer - ne adj' Isten - velem történne valami, nagyon remélem, hogy lenne valaki, csak egyetlen valaki, aki nem fordulna el, és megnyomná azt a gombot...