Katica leszek farsangon. Igen, ilyen vén csatalovaknak is rendeznek farsangot. :)

De bohócnak már öreg vagyok. Képzeletben leszedek egy nagy fekete pöttyöt, azaz egy pontot a még csak a fejemben létező kis piros páncélomról, és leteszem az egyoldalú jófejség végére. Minden hülyeségnek van határa.

Elegem van abból, hogy mindenhez jó pofát kell vágni. Elegem van abból, hogy az emberek nem figyelnek oda egymásra. Nem is várom el túl sok embertől, de aki kérdez, az legalább bagózzon oda a válaszra. Tudom, hogy megint sokat szeretnék... De akinek tényleg fontos, attól nem kell elvárni a figyelmet, mert magától is jön. 

És ugyanez a kritikával. Aki egy futó pillantás, vagy még inkább egy meg sem hallgatott válasz alapján osztja az észt, az leginkább oda tegye a véleményét, ahová a nap sem süt. És most egészen elrugaszkodott módon kulturált voltam...

Nemrég volt egy gyökerekig hatoló beszélgetésünk a legjobb barátommal az egyik átlagosnak induló péntek este. Elfogyott egy üveg bor, vagy kettő, vagy ki tudja... Pár órával később a kád szélén ültem a fürdőszobában, és csuklottam a zokogástól. Akkorra már elszívtam egy jó pár szál cigit. Tegyük hozzá, nem dohányzom. A barátom, akit nagyon szeretek, fölöttem állt, fogta a fejemet, és ordított velem. Nagyon kemény volt, de egy percig sem haragudtam rá, mert nem akart bántani, és ezt végig tudtam. Nem vesztünk össze, mindössze annyi történt, hogy ahogy nálam is, nála is felkorbácsolódtak a hullámok. Csak segíteni akart, és át kellett kiabálnia a viharon. 

Segíteni akart, mert ez a szeretet kölcsönös. Mert akkor is látja, hogy van valami, ha nem szólok. És rákérdez, és meghallgatja a választ. És mivel ez hosszú évek óta így van, ismer. Nagyon kevés ember mondhatja el ugyanezt. 

Nem azért, mert olyan sznob és megközelíthetetlen vagyok, és nem is azért, mert bunkó, vagy antiszociális, vagy magamba zárkóznék. Hanem azért, mert nincs már energiám azokra, akik csak elveszik, és nem adnak vissza semmit. A barátság nem érdekintézmény - sem pro, sem kontra. Csak és kizárólag úgy működik (mint ahogy a párkapcsolatok is), ha kölcsönösségen alapul. Adunk és kapunk, nem megy másképp. Ha valaki csak beletesz, és a másik csak kiveszi, akkor az első valaki menthetetlenül felborul, és ez alól nincs kivétel. Nem egyszer álltam már fel ilyen után, de egyre nehezebb, ahogy telnek az évek. 

Tehát igyekszem megelőzni. Nincs már kedvem udvariaskodni, inkább nem is megyek bele. Ilyen egyszerű. De ha mégis beleszaladok, mert néha előfordul, próbálok mielőbb kikeveredni belőle. És közben rájöttem valamire: az érdektelenség legalább ugyanilyen rossz, pont így leszívja az embert. Minek áldozzak energiát valakire, aki még csak oda sem figyel? És itt körbe is értünk. 

Azokkal szeretnék lenni, akiket szeretek, és akik szeretnek. Inkább veszek fel bukósisakot a barátaimhoz. :)

Kis piros, hat pöttyös bukósisakot. :)