Volt egyszer egy tündéri, aranyos, barátságos, érdeklődő kislány, aki hatalmas, csillogó szemeivel mindenkit levett a lábáról. Élt, éldegélt szépen, mígnem egy nap a nyomába szegődött három árnyék - észrevette vagy sem, nem zavarta el őket. Nem kellet sok idő hozzá, a három árnyék egyre közelebb merészkedett, belekapaszkodtak, a vállára ültek, mígnem egy óvatlan pillanatban zsupsz, becsusszantak a kislány bal fülén. A lányka pillanatok alatt befogadta őket, velük élt tovább ezután. Megváltoztatták, de ő nem volt hajlandó megválni tőlük - azt hitte, a barátai. Óriásit tévedett. Sokan látták a környezetében, de ő nem hitte el senkinek.
A három árnyék: Tudálékos Kisasszony, Válogatós Kisasszony és Nyafogós Kisasszony. Igen hatékony munkát végeztek, az eddigi bájos és értelmes kislányból pillanatok alatt kibírhatatlan hisztérikát csináltak, aki mindenbe beleüti az orrát, osztja az észt olyan dolgokról, amiről fogalma sincs, nem hajlandó semmilyen értelmes ételt megenni, sőt, szinte mindentől fanyalog, és a legkisebb dolog miatt is égig érő jelenetet rendez.
Sajnos a három Kisasszony jól belakta a kislányt, aki ezalatt rendesen megnőtt - olyannyira, hogy közben három újabb árnyék is helyet talált magának: Lusta Kisasszony, Agresszív Kisasszony és Manipuláló Kisasszony. A lány, aki már nem is olyan kicsi, őket is befogadta, és ahogyan eddig sem, most sem hiszi el senkinek, hogy milyen rosszul tette.
Igen ám, de most már neki sem jó ez a helyzet: a régi és az újonnan jött Kisasszonyok folyamatosan harcolnak benne, küzdenek az uralomért - néha összefognak, de abból sem sül ki soha semmi jó. A lány is észreveszi ezt, de már olyan mélyre költöztek benne, hogy el is felejtette, hogy igazából nem tartoznak hozzá, csak élősködnek rajta. Azt hiszi, vele van a baj, nem ér semmit, senki sem szereti, pedig csak meg kellene szabadulnia mind a hat Kisasszonytól, szépen sorban. Úgy tűnik, valamivel betömték a fülét, és befogták a szemét is - a lányka se hall, se lát, hiába mondják neki sokan, hogy értékes, és szeretik. A Kisasszonyok szétrágják, megeszik belülről, ő pedig álarcok mögé menekül. Nagy (ál)arcok mögé...
Ő úgy tűnik, már nem is emlékszik arra a kislányra, aki régen volt - arról meg fogalma sincs, hogy most kicsoda, és merre tart. Pedig az a kedves, aranyos kislány ott ücsörög belül mélyen, és türelmetlenül várja, hogy kiszabadítsák.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.