Anyám szavaival élve a pénz a legkevesebb! Szó szerint, sajnos...

Mostanában mintha rám járna a rúd. Nagyon tolnak az égiek, hogy lépjek már valamit, én meg azt hiszem, nem várom meg, mi jöhet még (erre nem is gondolok, mielőtt megint történik valami). Hónapok óta látszik, hogy gondok lesznek a munkahelyemen, meghúzták itt, megszorították ott, egyre szűkebbek a keretek. Ki is gondoltam, mihez lenne kedvem, amit munka mellett el tudok kezdeni, kis pluszpénz mindig jól jön - aztán ki tudja, mit hoz a jövő, legyen még egy lábam, biztos, ami tuti. El is kezdtem végtelen lelkesedéssel, tele voltam energiával, ötletekkel, szépen el is indult.

Aztán a  múlt héten megtörténtek a nagy bejelentések a cégnél, alá is írtuk "mint akaratunkkal mindenben megegyezőt" a papírt arról, hogy ezentúl kevesebb fizetésért dolgozunk, és sajnos pár fej is lehullott. Konkrétan lefagyott mindenki. Én is. Aztán ment minden tovább, azt mondták, maradunk. Jól van, akkor (majdnem) minden rendben van, kevesebbet keresünk, de legalább a munkahelyünk megmaradt. Gondoltuk pár napig. Aztán kiderült, hogy ősszel új kör indul, és valószínűleg rajta leszünk a következő listán. Hurrá... Nagyon nem lepődtem meg, sőt, jelen helyzetben annyira nem is bánom, de kicsit sajnálom azért, elég jó dolgom volt itt eddig. Mondjuk azt én is sejtettem, hogy nem innen fogok nyugdíjba menni, úgyhogy most igyekszem pozitívan hozzáállni, és értékelni, hogy kaptam 3 hónapot a keresésre - mennyivel jobban jártam, mint azok, akiket helyből elküldtek... 

Még egy okkal több, hogy az önéletrajz-írogatás, -küldözgetés mellett haladjak a saját ötletemmel, sőt, jó is, hogy belekezdtem, mert valami legalább fönn tart, valami értelmeset csinálok addig is, amíg találok másik munkát (persze a legjobb lenne ebből megélni, de annyira azért nem vagyok naív, hogy ne tudjam, meddig tart felépíteni valamit). Eddig jó is, de valamiért az utóbbi időben egy centit sem vagyok képes haladni - aláírom, hogy sokat kivett belőlem az utóbbi hetek nyűgje, de most mintha nem csak rajtam múlna. Persze, ha össze bírnám kaparni a kezdeti lelkesedésnek legalább a felét, biztos meglódulna megint, de mennyivel könnyebben jönne a lendület, ha látnám, hogy haladok valamerre... Kicsit leültem, de tudom, hogy csak én tudok innen felállni, senki más nem fog helyettem, úgyhogy nem is hagyom annyiban, tolom, tolom a szekeret...

És hogy biztosan legyen, ami motiváljon, az egész helyzet megkoronázásaképpen az albérlőnk bejelentette, hogy kiköltözik, dacára a határozott idejű szerződésnek. Éljen... Persze a miénk is határozott idejű, kaucióval, ahogy kell. Extra gyorsan találnunk kell másik albérlőt, mert nem tudunk kétfelé fizetni (eddig a bérleti díj nagyjából fedezte a hiteltörlesztésünket). Szóval úgy szép, ha zajlik, sallala, meg minden...

Lehet, hogy elkezdek lottózni, hátha akkor is lehet nyerni, ha az ember nem hisz benne...