Nem értem ezt a nagy felhajtást. Üzletileg persze igen, hiszen ilyenkor a virág-csoki-lufi-plüssmaci-képeslap - forgalom az egekbe szökik. Az "ünnepnap" persze aranyos, ill. maga az ötlet, hogy kicsit ünnepeljük a szerelmet, de valahogy ezt a Valentin-dolgot nem érzem a sajátomnak. Bevallom, utána sem néztem, miért pont ez lett az elnevezés - nincs előttem az a kép, amint meghatódok, vagy megdobban a szívem, és ünnepelni akarok bármit, aminek ez a neve...

Kedvesemmel sosem tartunk Valentin-napot. Vagy ha úgy nézzük, minden nap. Minden egyes nap odafigyelünk az apró gesztusokra, tartjuk a kis szokásainkat, belefektetjük az energiát, hogy jó legyen. Akkor, ott, mert utólag vagy előre nem lehet. Senkit nem érdekel, hogy mit akartál, ha nem tetted meg. A legközelebb meg ki tudja, hogy eljön-e. Lehet, hogy hazafelé a fejemre esik a villamos, az utolsó gondolatom ne az legyen, hogy miért mulasztottam el...

Egyébként az ellen-felhajtást sem értem. Persze, csúnya amerikai szokás, fúj... Ugyan már! Olyat is olvastam, hogy majd akkor ünnepel valaki, amikor az amerikaiak is a busójárást. Mi van??? Miért kellene nekik? Mi közük hozzá? Az a miénk, a mi hagyományunk, a mi értékünk, miért kellene lealacsonyítani?... Na jó, ezt nem is boncolgatom tovább, mert csak bosszankodom rajta.

Azt gondolom, hogy szeretni, a szerelmet ünnepelni jó dolog. Nem kell külön napot kinevezni neki, hiszen ha szeret az ember, akkor mindig szeret, nem csak egy napig. (Nyilván vannak jobban és kevésbé lángoló napok, de a szeretet attól még működik.) De ha már így alakult, itt van, átvettük, akkor mi van? Nem egy negatív dologról van szó, nem kelt undort, gyűlöletet, nem uszít senki ellen. És nem kötelező. Ajándékot kapni jó, a kedves szavaknak, gesztusoknak mindig mindenki örül, de ha nem tartja meg két ember (tegyük hozzá, ez amúgy is csak rájuk tartozik), akkor sincs semmi.

Ha ezt a sok energiát, amit a hőzöngésre, köpködésre fordítanak az emberek, inkább arra használnák fel, hogy szeressenek, sokkal jobb lenne mindenkinek...