Rend vagy sem?

Értem én, sőt tudom is. Nem könnyű velem, szigorúan rendmániás vagyok - és nemcsak magamtól, hanem a körülöttem élőktől is elvárom, hogy legyen rend. 

Nemrég azt olvastam, hogy ez az uralkodási vágyból fakad - aki nem tud másokon, az a tárgyakon fog. Lehet, hogy ilyen is van, aki leírta, bizonyára megfigyelte valakin - hogy jól-e vagy rosszul, azt nem tudom. Azt viszont tudom, hogy nálam nem ilyen indíttatásból fakad - a rend biztonságot ad. Egyrészt tudom, hogy a kis világom olyan, ahogy én szeretem - és egyben olyan, ahogy legutóbb is láttam, és ha hazamegyek, nem ér meglepetés. Szeretem, hogy ha rendet hagyok magam után, rend is fog hazavárni. (És még valami: mindenkinek megvan a maga feladata - rettenet módon rühellem, amikor nekem kell minden - számomra alapvető - dolgot összekotorni mások után. Ebből persze könnyen lesz kisebb-nagyobb feszültség, én bosszankodom, hogy miért kell megint széthagyni, ő bosszankodik, hogy megint nem találja. Nyilván vannak kompromisszumok, sőt kellenek is - mint ahogy semmi más sem, ez sem működik anélkül.)

Az előbb olvastam egy idézetet Pál Ferenctől, szerintem csodálatosan rátapintott a lényegre: 

"Az esetek többségében az ember nem is tudja megfogalmazni, hogy mit nem kap meg, hanem felszínes dolgokon veszekszik, például hogy a másikkal nem lehet élni, mert rendetlen. Amikor ugyanis hazamegy, akkor neki arra van szüksége, hogy le tudjon ülni a fotelbe, és azt mondhassa: végre hazaértem, itt rend van – és ha rend van, akkor biztonság van! A mély, tudattalan vágya pedig az volt, hogy a társa mellett biztonságban lehessen, hogy ne érezze magát egyedül, és tudhassa, hogy van valaki, aki figyel a szükségleteire."

Ugye. Egyszerűbben megfogalmazva: tudod, hogy nekem ez fontos, és ha én fontos vagyok neked, akkor kérlek, figyelj oda rá! Én is odafigyelek rád. Ennyi az egész.

Nemrég azt mondta egy kedves ismerősöm, akinek még adok is a véleményére - persze ettől még nem kell, hogy egyetértsünk -, hogy ő nem szereti azokat a lakásokat, ahol mindig rend van, mert olyan, mintha ott nem is lenne élet. Ha mindenhol le vannak téve azok a dolgok, amivel foglalkoznak az ott lakók, akkor látszik, hogy milyenek, mit szeretnek, stb. Szerintem - és itt bejön egy, az uralkodásnál enyhébb szó, a kontroll, amire viszont szükség van - ha mindenhol széthagynak mindent, akkor abból pillanatok alatt ordenáré kupleráj lesz, és egyrészt tényleg nem talál meg senki semmit, másrészt pedig én biztos megőrülnék... :) Ha mindennek helye van, az ember tudja, hogy hol van az, amivel épp foglalkozni akar - ha meg épp nem foglalkozik vele, akkor minek foglalja a helyet az elől, amivel viszont igen? Minek kerülgetni? Lehet, hogy én vagyok túl egyszerű, de én ezt soha nem fogom megérteni. És ha mindennek helye van, az is egyfajta biztonságérzetet ad - tudom, hogy mi hol van, hogy hol mi van, nincs körülöttem káosz.

Mindegy is, a lényeg még mindig az - mint mindenben -, hogy figyeljünk oda egymásra. Semmibe nem kerül valamit nem ide, hanem oda letenni - az egyiknek pont ugyanaz a mozdulat, a másiknak viszont örömet okoz vele. Most komolyan, nem sokkal jobban megéri akár két lépéssel többet megtenni, hogy utána béke és szeretet legyen? 

Te megteszed ezt értem, mert ez nekem fontos - én megteszem azt érted, ami neked fontos - évek múlva is -, és kész is a harmonikus, nyugodt kapcsolat. Nincs feszültség. Az ember tudja, hogy folyamatosan számíthat a másikra, mert az odafigyel rá, és fordítva.

És ettől lesz a rend valóban biztonság. Nekem legalábbis.

A kép csak illusztráció