Legutóbb kicsit szkeptikusan, de annál lelkesebben ott tartottam, hogy "Hurrá, egészséges vagyok!". Azóta persze kiderült, hogy nem eszik olyan forrón a kását. Miután a következő alkalommal még mindig jóval többet véreztem a megengedettnél, és meglehetősen rosszul is voltam, visszamentem ahhoz a dokihoz, akitől a fenti megállapítás származott - ugyan mondja már meg, ha tényleg nincs semmi bajom, akkor ez mitől van...

Most egy másik rendelőben voltam, ahol jó az ultrahangos gép - nagyon vicces volt, itt már ketten voltak egy hölggyel, akiről először azt hittem, az asszisztense, de aztán kiderült, hogy a felesége (aki szintén szakmabeli, tehát nem csak időtöltésből volt bent. Vagy valami...). Mikor elmondtam, hogy ki vagyok, mi történik, a doki átnézett a nőre, és csak ennyit mondott: "Tudod, ő az, akiről meséltem". Köszi... Kezdtem magam csöppet hülyén érezni, "kis színes" lettem a vacsora közbeni milyen-napod-volt-drágám - beszélgetésben...

Mindegy, ezen is túl vagyunk, megvizsgáltak (ketten...), amikor persze kiderült, hogy őőő... izé... mégiscsak ott van az a myoma... Nem mondhatnám, hogy különösebben meglepődtem... Sebaj, kaptam új gyógyszereket (a harmadik félét 4 hónapon belül), ezek tuti jók lesznek, fél éven belül jól kell lennem. Fél év? Azaz 6 hónap?... Mindegy, ez van, az enyém a világ összes türelme, kivárom. Mást úgysem tudok tenni...

Közben egy kedves ismerősöm ajánlott egy homeopátiás orvost - elmondása szerint őt meggyógyította gyakorlatilag ugyanebből, és én hiszek neki. Meg is kerestem, voltam is nála egy maratoni beszélgetésen - 3 órán keresztül faggatott mindenféléről, a betegségről, a tüneteimről, a gyerekkoromról, a párkapcsolatomról, az étkezési  és alvási szokásaimról (az abszolút kedvencem az volt, hogy kidugom-e a lábam a takaró alól alvás közben, vagy sem :) ), és arról, hogy hogy viselkedek konfliktushelyzetben. A végén adott 1, azaz egy darab icipici bogyót. Kicsit fura volt, de végülis ő ért hozzá, én elfogadom. Mondta, hogy 2-3 hónap, mire várhatóan javulni fog (remélve, hogy eltalálta a bogyót), de eleinte számítsak rá, hogy rosszabbodni fognak a tünetek, a homeopátia már csak ilyen. Rendben, legyen így, mit veszíthetek - ahogy a kialakuláshoz sem 2 nap kellett, nyilván a gyógyuláshoz sem annyi kell. Megállapodtunk, hogy ez idő alatt nem szedek más gyógyszert - az utóbbi időben összevissza kevert hormonok is rendesen felboríthatták a szervezetemet, nem árt neki egy kis pihenés. Tegyük hozzá, én lennék a legboldogabb, ha természetes úton meg tudnék gyógyulni, és nem kéne még egy szekérderéknyi hormonkészítményt beszednem. 

Ahogy megjósolta, a következő alkalom fokozottan "jól" alakult - bár most nagyságrendekkel kevésbé voltam rosszul, sikerült egy 12 napos vérzést produkálnom, ijesztő mennyiséggel. Már kettesével szedem a vastablettát... A végére kezdtem feladni a csüggedést, de csak abbahagyta, hál' Istennek (csak neki tudom tulajdonítani, mert a vérzéscsillapítótól meg sem hatódott). Most kis félelemmel kevert kíváncsisággal várom, mit tartogat számomra a következő alkalom - a naptár szerint pont akkor kell kezdődnie, amikor elvileg külföldre utazom 4 napra, azaz a "legjobbkor" - ha így lesz, valószínűleg el sem indulok, mert nincs értelme. Szóval most drukkolok nagyon, hogy el tudjak menni...  

Mindent összevetve a helyzet sz*r, de nem reménytelen - nagyon bízom benne, hogy most már tényleg jobb lesz. Nemsokára kiderül. 

És így a végére: az jutott eszembe közben, hogy állítólag a nők azért élnek tovább, mert havonta cserélődik a vérük egy része, tisztul a szervezetük - ha így folytatom, én 150 évig fogok élni. :) Csak az nem mindegy, hogy hogyan... :)