Na jól van most már...

Tudom, tudom, én is voltam kamasz. És ahogy már többször leírtam, én sem voltam egy matyóhímzés. 

Nade. Minden elfogultság nélkül (értem, hogy ez lehetetlen, de törekszem rá): van különbség aközött, amikor az ember gyereke 1) jogosan lázad (igen, tudom, hogy mindenki így érzi, de ettől még nem biztos, hogy mindig így van), 2) aki mellette áll, azzal normális, és aközött, amikor mindenki menjen a p.csába, mert épp arra áll a haja. 

Most van az, hogy úgy érzem, hátralépek egyet, és Kedvesemre bízom a gyermekkel való kommunikációt - nem vagyok benne biztos, hogy nem üvöltenék rövid úton, és azt (még) nem szeretnék... Az elmúlt években végtelennek tűnő alkalommal, több százra rúgó ismétlésszámmal mondtam el, ill. írtam le különböző megfogalmazásban ugyanazt: szeretünk, támogatunk, de te is tegyél érte. Magyarul: ne gondold már azt, hogy mindenkinek a legfőbb életcélja, hogy kitoljon veled, legyen már alapvető, hogy jót akarunk neked - valamint, hogy senki, de senki, még a legnagyobb jó szándékkal sem tud változtatni az életeden rajtad kívül. Ha úgy érzed, sz@r, állj fel, és tegyél ellene, vagyis tegyél magadért - nem az a megoldás, hogy mindenki mást hibáztatsz, mindenre kifogást keresel, sőt, gyártasz, és csak vonogatod a vállad, meg pofákat vágsz. És a kedvencem, amikor mindenkit leosztasz. 

Álljon már meg a menet... Mégis ki vagy te, hogy mindenkinél jobban tudd? Hogy megmondd a szüleidnek, hogy mit és hogyan kellene csinálniuk? Hogy ha normálisan szólok hozzád, vagy válaszra sem méltatsz, vagy úgy nézel rám, mintha most öltem volna meg a kutyádat? Persze, tudom én, a te fenekedből süt a nap. Meg ahogy azt te elképzelted...

Rohadtul könnyű egy ágyban fekve, egész nap a telefont nyomkodva okosnak lenni. Azt hiszed, hogy azért, mert állandóan a neten lógsz, bármit is tudsz az életről? Hát elmondom, óriásit tévedsz! Majd akkor, amikor lesznek barátaid, amikor lesz munkád, párkapcsolatod, gyereked, számláid, kötelezettségeid, és mindent példaszerűen működtetsz, akkor lehet véleményt nyilvánítani. Véleményt, és nem kritikát, hatalmas a különbség! Addig, amíg semmit nem csinálsz a világon, csak egy sötét lyukban fetrengve magadat sajnálod, és a legnagyobb problémád, hogy milyen színű legyen a hajad, amíg mindenki más dolgozik helyetted, és két szalmaszálat sem teszel keresztbe, amíg ahelyett, hogy tanulnál, inkább az iskolát hibáztatod, és megfutamodsz, addig jobb lenne, ha csöndben maradnál.

Mutasd meg, hogy hogy kell jól csinálni, ne másokat kritizálj állandóan! Mindennek elmondod anyádat, mert állandóan fáradt. Az miért nem jut eszedbe, hogy segíts neki? És azon gondolkodtál már, hogy mégis miből lesz az a rengeted pénzed, amit szeretnél? Elárulom, alanyi jogon senkinek sem adnak hét számjegyű fizetést - sőt, a menőnek gondolt frizurákért sem. Tanulni kell, babám - sz@r ügy, de ez van. Majd ha eltartod legalább magadat, lehet pampogni.

Azt meg, hogy ha az ember normálisan szól hozzád, és pofákat vágsz, kikérem magamnak. Mégis, mit gondolsz magadról? Tudom, azt, hogy te vagy a világ esze. Hát megint óriásit tévedsz! Ilyen ez a popszakma... Azt fogod elérni, hogy vagy nem fogok veled egyáltalán beszélni, vagy ugyanolyan tuskó leszek veled, mint te vagy velem. Esetleg a kettőt kombinálom, még meglátom. Hidd el, nekem nem fog álmatlan éjszakákat okozni.

Kettőnk közül nem én vagyok az, aki állandóan nyavalyog. Hanem tudod, az vagyok, aki dolgozik, viszi a háztartást (a hétvégén is), naponta legalább négyszer sétál a kutyával, napi szinten edz, munka mellett tanul, és még rólad is gondoskodik, amikor nálunk vagy. És nem panaszkodik, hogy fáradt. Veled ellentétben... Elismerem, oltári kimerítő lehet álló nap a kanapén fetrengeni, nem csoda, hogy úgy le vagy harcolva, te szegény... Gondolkodom is, hogy mivel tudnám még megkönnyíteni az életedet, szerencsétlen agyonhajszolt gyermek, hogy mit vegyek át a rengeteg feladatod közül. Ja, hogy olyan nincs is? Én kérek elnézést...

Jó lenne, ha sürgősen összekapnád magad, mert ennek nem lesz jó vége. Nagyon drukkolok, hogy átvegyenek az új iskolába, remélem, egy új, sokkal jobb irányt vesz az életed, nyugodtabb és boldogabb leszel. De ehhez is te is kellesz. Ha mindig csak azt várod, hogy mások majd megoldják a problémáidat, ha továbbra is csak mentséget és kifogást keresel mindenre, semmi sem fog változni, sőt még rosszabb lesz: egy újabb kudarc.

Tudod, hova vezet ez? Egyre lejjebb. Nem csoda, hogy nem becsülöd magad semmire, hiszen semmi eredményt nem tudsz felmutatni, ha magadba nézel. Mit találsz? Nyavalygást, kifogást és kritizálást. Szerinted az emberek mit látnak, ha rád néznek? Amit mutatsz magadról. Ugyanezt. Csodálod, hogy ez senkinek sem kell? Tényleg ezt akarod?... 

Pedig lenne alapanyag bőven a sikerélményhez, csak meg kellene mozdulnod: tehetséges vagy rajzban, zenében, nyelvekben, okos vagy, könnyen tudnál tanulni, ha akarnál. HA AKARNÁL. 

Döntsd el, hogy mit szeretnél: egy beteges romhalmazt vagy egy kiegyensúlyozott, boldog életet. Elárulom, nagyon kevés is elég a boldogsághoz, például ha hajlandó lennél elfogadni, hogy valójában mennyien szeretnek. Ha kidugnád az orrod a redőny mögül, és végre kinyitnád a szemed a világra. Úgy értem, a valódi, megfogható, élő, lélegző, színes, szagos, zenés, nevetős világra. Nem arra a sok agymosott, hazug hülyesége, amit a neten lapátolsz össze. 

Te választasz.