U.i., előre: Nem vagyok antiszociális hangulatban (lám, mit tesz a szabadság), csak találtam egy nagyon jó idézetet - sajnos nem tudom, kitől:
Életem legnagyobb befektetése lenne, ha embereket vehetnék annyiért, amennyit érnek, és eladhatnám őket annyiért, amennyire tartják magukat.
Kár, hogy a való életben nem, vagy csak nagyon nehezen lehet megszűrni az embereket magunk körül. Jó lenne egy mindig kéznél lévő "hide" gomb - nem akarok rosszat senkinek, csak eltüntetném, ha nem akarom látni. Ahogy a tévét, rádiót ki lehet kapcsolni, a neten is megválogathatom, hogy mit akarok elolvasni, még a sokat szidott fészbúkon is lehet szelektálni, csak a legfontosabb területen, az ember tényleges életében nagyon kevéssé. Megválaszthatom a barátaimat, a kedvesemet, és ennyi. Nyilván ez a legfontosabb, de a többi is elég erős terület - nincs befolyásom a rokonaim, a szomszédaim, a kollégáim összetételére, pedig ők is szerves részét képezik az életemnek - a család nyilvánvalóan, amellett, hogy szándékosan nem tartom több emberrel a kapcsolatot (ami nem jelenti azt, hogy ne találkoznék velük itt-ott), és hát társasházban élve, beosztottként dolgozva a többi felsorolt is rendszeresen részt vesz az életemben - akár akarom, akár nem. És ez még csak a szűkebb környezetem - nem is sorolom, mert itt ülhetnék napokig.
Persze így átgondolva, jobb is, hogy nincs eltüntető gomb, mert pillanatok alatt üres lenne a bolygó...
Illetve nem is, békés, nyugodt paradicsom lenne, tiszta és zöld, szépen egymás mellett élő állatokkal.
Hmmm... Lehet, hogy mégis kellene az a gomb?...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
idegszaggató 2012.07.23. 10:39:00
Netmegvonást rendelek el. A végén meg némítást raksz majd gyerekekre.
Cirmola* 2012.07.23. 10:53:24
Igenis, értettem! :) Épp úton vagyunk a Balcsira pár napra, úgyhogy most szófogadó leszek a netet illetőleg. Legalábbis igyekszem. :)
idegszaggató 2012.07.23. 10:56:57
Jó pihit és jó időt.
Cirmola* 2012.07.23. 11:04:44
A megpróbálást nem lehet elbukni! Olyat nem ígérek, amiről alapból tudom, hogy esélytelen vagyok... :)
Egyébként köszi!