Érdekes az élet... Anyám is olyan pasit választott, aki elvált, és gyereke van. A nagynéném is. A nővérem is. Én is. És most az unokahúgom is. Lehet találgatni, hogy ez most véletlen, vagy a családi minta, de a véletlenekben nem hiszek, és akárhonnan is nézem, határozottan mintaszerűnek tűnik a dolog. 

Kíváncsi vagyok, miért csináljuk ezt - vajon ki volt az első a női vonalon, aki elkezdte, és vajon miatta "dolgozik"-e ezen minden nő a családban, vagy alanyi jogon is erre mentünk volna? Adok 1-2% esélyt annak is, hogy manapság gyakoribbak a válások, és egy bizonyos kor után nehéz olyat találni, akinek nem volt előttünk családja - 30 körül kialakul egy "újrakezdő" réteg, a nemrég elváltak újra párt keresnek - nagy eséllyel gyerekkel.

Nem egyszerű a dolog, de nem is lehetetlen...

Az a fura nálunk, hogy kivétel nélkül mindig mi vállaltuk más gyerekét, soha nem fordítva. Olyan nőt, aki gyerekkel keresett volna új párt, egyet sem tudok a családban. Tényleg érdekel, hogy vajon miért csináljuk... Anyámat leszámítva (eddig) egyikünknek sincs saját gyereke - vajon ez benne a sorsszerű? Kapunk az élettől? Tudat alatt olyat választunk, akinek van? Ez mondjuk fura lenne, hiszen ez nincs a homlokukra írva, honnan tudnánk kapásból? Vagy ezzel törlesztünk valamit? Na de mindannyian?...

Visszatérve anyámra egy fél mondat erejéig: napra pontosan egy évvel azelőtti keltezésű az orvosi papírja, hogy soha nem lehet gyereke, mint hogy megszülettem. Ugye... Kijátszotta a sorsot, vagy én akartam ennyire jönni? A fene tudja... 

Akárhogy is, nagyon kíváncsi vagyok, meddig fog ez így menni (valószínűleg nem fogom látni a végét, bár ki tudja...). Melyikünknek, és mit kell tennie ahhoz, hogy teljesítsük a feladatot? És ha - tegyük fel - tényleg feladat, akkor mi a célja? És - ami sokkal jobban érdekelne - az előzőek mit csináltak rosszul, hogy tovább kellett adniuk? És nekünk mit kell tennünk?

Félreértés ne essék, ez nem baj, sőt. Imádom őket, nem cserélném vissza semmiért. Nagyon sokat tanultam én is Csipolkától, mint ahogy gondolom, a többiek is azoktól, akiket ők kaptak. Egyszerűen csak kell, hogy legyen valami oka, hogy női ágon mindenki errefelé megy. Az az érzésem, hogy más helyett csináljuk, valakitől, sokkal régebbről visszük tovább ezt a dolgot, és alapvetően nem is a miénk...

Az biztos, hogy tőlem fölfelé senkinek sem lesz már gyereke. Lefelé nagyon remélem, hogy igen, az unokahúgomnak legalábbis biztosan.

Én rábízom a leendő vagy nem leendő gyerekemre. Ha akar, jöjjön, ha nem akar, akkor ne. Ha valakinek, akivel még dolgom van, a gyerekemként kell újra lejönnie, úgyis be fog jelentkezni. Jelen állapotomban nem látom át a lelkem el nem végzett feladatait, nem tudom, kivel és mit kell még rendeznem. Abban viszont biztos vagyok, hogy mindannyian tanulni vagyunk itt, mégpedig egymástól. Hogy ebben ki fog még segíteni, ill. én kinek fogok még, azt csak az égiek tudják. 

Ez kicsit elvontra sikeredett több szempontból is, de sebaj, ilyet is kell néha. Tényszerű információk hiányában csak az eddig összegyűjtött morzsákból tudok építkezni. Vagy legalábbis megpróbálni...