Az ÖTLET :)

Elkezdtem lottózni. Vicces, mert nem is hiszek benne. Ennek ellenére rendszertelenül, de szorgalmasan ikszelek, mert nagy terveim vannak - ahhoz meg pénz kellene. Persze elkezdhetnék rá félretenni a fizetésemből, de úgy - gyors fejszámolással - leghamarabb 2128 tájékán tudnék belefogni... Tehát más megoldás kell. A lottó ugyan bizonytalanabb, de végkimenetelét tekintve mégiscsak megnyugtatóbb, mint mondjuk a bankrablás... :)

Na jó, ez volt a poén része, de az álmaimat komolyan gondolom. Ugyanis kitágítottam a határaimat, és elkezdtem nagyban álmodni - végre van valami, aminek látom értelmét, amiért képes és hajlandó lennék sokat dolgozni. Maga az ötlet nem új (a szakdolgozatomat is erről írtam évekkel ezelőtt, és igen, tudom, hogy már másoknak is eszébe jutott), de most öltött igazán kerek formát a fejemben. Azt hiszem, megtaláltam az "igazi utat". Körbe fogom járni a kérdést, hogy lenne-e egyáltalán létjogosultsága, tudna-e működni az általam kigondolt formában, ill. ki és mennyivel támogatná. Anélkül nem fog menni...

A nagy álmom pedig egy állatorvosi és oktatási központ. 

Sokáig szerettem volna menhelyet alapítani, de úgy látom, hogy annak a hagyományos formában hosszú távon nincs jövője - túl sok van belőlük, értelmezhető háttér, rendszeres bevétel vagy támogatás nélkül. Állandó gond az állatok elhelyezése, élelmezése, ill. orvosi ellátása. A félreértések elkerülése végett: nem üzleti szempontból nézem, nem meggazdagodni akarok, hanem egy fenntartható rendszert szeretnék létrehozni, ami egy idő után nagyrészt, legjobb esetben pedig teljesen önműködő lenne. A másik végéről megközelítve: mindenféleképpen szeretném azt elkerülni, hogy elinduljon egy menhely, befogadjon egy csapat szerencsétlen, ápolásra szoruló és/vagy gazdátlan állatot, és egy-két év múlva be kelljen zárni, és szélnek kelljen ereszteni mindet, mert felemésztik a költségek. 

Azt gondolom, a gazdikeresésen kívül, ami persze kiemelt prioritást élvező feladat, a legeslegfontosabb dolog rögtön kettő: az egyik az orvosi ellátás, mind a sürgősség, mind a megelőzés szempontjából - egyértelmű, hogy a sérült, beteg kutyákat kezelni kell, de legalább ennyire fontos az ivartalanítás is. Óriási számú kóbor, ill. menhelyi kutya keresi volt vagy jövendőbeli gazdáját, minden eszközt meg kell ragadni annak érdekében, hogy ez a szám a lehetőségekhez képest legalább ne nőjön. (Ide kívánkozik a chip behelyezésének kérdése is, ami szintén egy nagyon hasznos segítség mind a gazdinak, mind a kutyának, ha esetleg elvesztenék egymást.)

A másik első, sőt talán még elsőbb számú kérdés pedig az oktatás. Egészen kicsi kortól el kell kezdeni erősíteni a gyerekek természetes állatszeretetét, és ahogy nőnek, fokozatosan megismertetni velük a felelős állattartás feladatait, azt, hogy hogyan tudnak úgy együtt élni az állataikkal, hogy az mindkét félnek jó legyen. Föl kellene építeni egy olyan struktúrát, amibe már kicsi kortól be lehet illeszkedni, de akár később is be tudnak kapcsolódni - egy olyan élményanyagot, ami egyszerre tanít és szórakoztat, amivel meg lehetne alapozni azt, hogy felnőve ők már felelősséggel bánjanak az állataikkal. 

Hogy néz ki ez a gyakorlatban? Először is, a kettőnek nemcsak párhuzamosan, de összekapcsolódva kell működnie. 

Mint említettem, nem menhelyet szeretnék. Mindenképpen szükség van orvosi rendelőkre, ill. átmeneti szállásokra a folyamatos felügyeletet igénylő betegek részére - de állandó lakók nem lesznek, legfeljebb egy-két "oktató" kutya vagy cica. :) A központ célja, hogy segítse, vagy adott esetben átvállalja a menhelyektől az orvosi ellátás megoldását. Természetesen ez idő alatt az állatok etetését, gondozását is, de a kezelés végén visszaadjuk őket, hogy jöhessenek a következők.

Itt fog összeérni a két szál: azt szeretném, ha a gyerekek a saját szemükkel látnák, hogy mi lesz azokkal a kutyusokkal, cicákkal (stb.), akik az utcára kerülnek a felelőtlen felnőttek miatt - lássák (persze a nagyobbak), hogy baleset éri a kidobott kutyákat, csont soványra fogynak, betegek lesznek, mert ők nem tudnak magukról gondoskodni. Nézzenek bele a szemükbe. Lássák a pici kölyköket, akik elvesztették az anyjukat... Persze nem akarok kegyetlen lenni, nem a véres részére gondoltam, és messze nem is ez a dolog vége. Csak azt szeretném, ha később átgondoltan vállalkoznának az állattartásra, hogy jusson eszükbe, hogy ők nem akarnak ilyen felnőttek lenni, akik ezt okozzák. 

És hogy mégis mosolyogva menjenek haza, lássák a gyógyult állatokat, játszanak velük, simogassák meg őket, nevessenek együtt. És közben a kedves, mosolygós állatorvos néni vagy bácsi elmagyarázza nekik - érdekesen persze -, hogy mire is van szüksége valójában egy ilyen tündibündi kiskutyának vagy cicának. Vagy egy nagyobbnak. Remekül interaktívvá lehet tenni az ilyen oktatást, kérdezni kell tőlük, megdicsérni őket, stb., és közben szépen végigvenni az összes fontos kérdést, onnantól, hogy egyáltalán mit eszik és mit nem eszik az állat, hol és hogyan kell tartani, mennyit kell vele foglalkozni, egészen odáig, hogy miért is fontos az ivartalanítás.

Nyáron lehetne napközis tábort is szervezni - mindenféle korosztály számára -, segíthetnek a kis betegek ápolásában, játszhatnak és tanulhatnak közben. Ez a témakör gyakorlatilag kimeríthetetlen. :) Ezen felül szorosabbra is lehetne venni az együttműködést óvodákkal, iskolákkal - akár évente is jöhetnek, mindig egy kicsit többet tanulni. Készülhetnek is előre, vagy utólag - csinálhatunk mini pályázatokat (rajzban vagy nagyobbaknak írásban), esetleg utólag fotós beszámolóval. Az év végén készülhetne az egészből egy kiadvány a részt vevő intézményekkel, gyerekekkel együttműködve, és mindenki kapna belőle. 

Akik pedig fogékonyabbak, és szeretnének a későbbieken is részt venni a programban, jelentkezhetnek önkéntesnek - akár ide, akár valamelyik menhelyre. Mindig jól jönnek a segítő kezek. 

Millió ötletem van. Tényleg. Mint egy nagy fa, megvan a gyökere, és már most tele van hajtásokkal. Már csak a pénz hiányzik hozzá. Méghozzá nagyon sok. Nem akarok naiv lenni, tudom, hogy ez rengeteg munkát, és még több anyagi ráfordítást igényel, de egy próbát mindenképpen megérne - ha sikerülne egy működtethető vázat összerakni papíron, szinte biztos vagyok benne, hogy szépen lassan kialakulna mögötte egy támogató bázis - ha lesz neve, mellé fognak állni nagyobb cégek is - sokan hangoztatják, hogy milyen fontos a társadalmi felelősségvállalás. Hát lássuk...