Elég lesz már...

Mindenki hülye, csak én vagyok helikopter...

Veszélyes ez a hónap. Ahelyett, hogy kellemes, meleg napsütés simogatná az arcunkat, és mindenki mosolyogna, ahogy az egy tisztességes szeptembertől elvárható lenne, szürke minden, és külön örömünnep, ha épp nem szakad az eső. Mi is megtakonypócosodtunk, ahogy kell. Nehogy már kimaradjunk...

De nem is ez az, ami zavar. Csomó rossz dolog történik körülöttem. Továbbra sem hiszek a véletlenben, és ha mindennek oka van, akkor nyilván ezeknek is, de ettől még nem lesz könnyebb. 

Kedves barátaink szakítottak. A fiú befelé, a lány kifelé szenved, de mindkettőt rossz nézni. Egy másik barátnőm épp a pár hetes terhességéért küzd, még nem lehet tudni, hogy megmarad-e - egy babája már elment, és el sem akarom képzelni, milyen lehet most neki. Szorítok nagyon! 

Anyám addig ment, amíg talált egy orvost, aki vállalta a műtétet. Mit mondjak, egyáltalán nem vagyok nyugodt. Értem, és megértem, hogy miért ragaszkodik hozzá, de a kockázat továbbra is ott van. Ha túl is éli, akkor is nagyon sokáig szenvedni fog. Hosszan tartó, fájdalmas gyógyulás bizonytalan kimenetellel kontra tünetmentes, de állandóan ott motoszkáló rák, szintén bizonytalan kimenetellel. Melyik a jobb? Vagy melyik a rosszabb?

Apropó, anyám. Múlt héten volt az öregem halálának az évfordulója, de totál elfelejtettem. Ez van. Ennek következtében anyámat sem hívtam fel, bár lehet, hogy akkor sem hívtam volna, ha eszembe jut... Semmi értelme úgy tennem, mintha fájna, miközben mindketten tudjuk, hogy nem így van... Pár napra rá a házassági évfordulójuk. Itt mindig sajnálom anyámat, mert tudom, hogy neki ilyenkor rossz. Átérezni nem tudom, de értem.

Másnap a nővére névnapja. Számomra teljességgel értelmezhetetlen okokból egy ideje egyikünk sem beszél az öregasszonnyal. Vagyis ő velünk... Anyámmal néha megejtenek egy-egy rövid telefont, de két perc múlva mindig egymás torkának ugranak, és az egyik - vagy mindkettő - lecsapja. Én már nem is hívom, miután a tudtomra adta, hogy nem kíváncsi ránk. Képtelen vagyok megfejteni, hogy mi miatt kattant be, de már elengedtem. Megváltoztatni úgysem tudom - és bevallom, ettől még jól alszom. 

Szóval a szeptember az elbaltázott ünnepek hónapja. Nagyon remélem, hogy ez alól a szülinapom kivételt fog képezni. Nemsokára betöltöm a harmincötöt, de nem ez az, ami miatt várom - bár a korommal semmi bajom, köszönöm szépen, remekül érzem magam. :) De: ez is egy új év kezdete lesz - számomra mindenképpen -, és abban bízom, hogy ez a sok szarság szépen hátramarad, és elkezdődik - vagyis visszatér - egy vidámabb időszak. Ha csak annyira lenne jó, mint a nyár, egy szavam sem lesz. :)

Addig meg itt a vállam, lehet rajta sírni. Sokat bír, már többen kipróbálták...