Örök vörös posztóm a BKV (vagy akárhogy is hívják most... Nekem a Moszkva tér is Moszkva tér marad, akármit is írnak rá...).
Hiába tudom, hogy a járművek koszosak, büdösek, szakadtak, hidegek/melegek - természetesen az évszaknak megfelelően, hogy az ember télen biztosan megfagyjon, nyáron pedig biztosan megsüljön -, mindig rá tudok csodálkozni, hogy mennyire súlyos állapotok vannak. Mint már említettem, egy hegyen dolgozom, ahová - csak a könnyebb feljutás kedvéért - 20 percenként járnak fel a buszok. Persze csak száraz, napos időben, 0 és 25 fok között. Ha nagyon hideg van, vagy nagyon meleg, vagy esik az eső, vagy a hó, akkor ott helyben hirtelen halált halnak a végállomáson, magától értetődő módon pótlóbusz nélkül. Nesze neked paraszt, mi az a 40 perc, örülj neki, hogy egyszer csak, ha szerencséd van, még aznap azért valami csak elindul fölfelé - ha meg ilyen intoleráns, türelmetlen, antiszociális, és értetlen vagy, mert minek akarnál másik buszt, akkor caplass fel szépen, az ingyen van, és jót tesz a mozgás és a friss levegő... Esőben, vagy hóviharban, vagy 35 fokban persze, hiszen emberi körülmények között a busz is fölmegy...
Szerencsére nem minden nap van ilyen, jobb periódusokban hetente 2-3 olyan alkalom is akad, amikor nem bosszankodom ezen... És ha nem ezen, akkor ott van cserébe a villamos. Kötött pályás jármű ugyebár, azt gondolná az ember, aránylag értelmezhetően lehet vele közlekedni. Aztán pillanatok alatt rájön, hogy egy nyavalyát... Mostanában rendszeresen előfordul, hogy a mérhetetlen hosszú, 2, azaz kettő megállónyi távolságot, aminek a papíron leírt menetideje 4 perc lenne, közel 20 perc alatt teszi meg a kis sárga tünemény. Én meg szép csendesen agyvérzést kapok, mert hol a munkahelyemről kések el - min. 20 percet a busz miatt, mint tudjuk-, hol a délutáni programom csúszik, legyen az németóra, barátnős találkozó, előre befizetett masszázs (múlt héten 30 percet késtem a 45 perces alkalomról - ember nincs, aki ilyenkor nem tombol, és anyázik sűrű tömött sorokban)... Ez egyébként azért van, mert egy teljesen érthetetlen, abnormális és megfejthetetlen módon ezen a vonalon az autók is a síneken járnak. Ki volt az a barom, aki ezt kitalálta? Miért kell a villamosnak mind a reggeli, mind a délutáni csúcsban az autók miatt 1/4 órákat egy helyben vesztegelni?...
És a legszebb, hogy mindezért havonta több mint 10 000 Ft-ot kérnek. Mégis MIRE?... Kávé helyett jó lenne persze, hiszen egy perc alatt 600 tud lenni a vérnyomásom, de inkább maradnék a kávénál. Azt valahogy jobban szeretem.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
idegszaggató 2013.06.02. 11:31:00
Minden útvonal kitapasztalható, utána lehet bátrabban programokat szervezni.
Lehet alternatív közlekedni is. Imádtam, mikor bringával szeltem a várost, de elvetemült nem vagyok, hogy időjárástól függetlenül tegyem.
Cirmola* 2013.06.03. 09:35:38
Oda nem nagyon tudsz mit tervezni / szervezni, ahová csak egyetlen egy járat megy...
Egyébként szívesen járnék biciklivel, de nem fel a hegyre... :)