És közben majdnem. :) Legalábbis abban a tekintetben, hogy sikerült gyakorlatilag lemennünk a térképről egy olyan helyen, ahol már nem egyszer jártunk...

Az úgy volt, hogy elutaztunk céges síelésre. A csapat nagy része síelt is - mi az egyik nap két kolléganőmmel elmentünk csavarogni, városnézős, kávézós, csajos napot tartottunk Mariazellben, ami 25 km-re volt a szállásunktól. Remekül elvoltunk egész nap, szép volt az idő, sütött a nap, a városka nagyon édes, simán el lehet tölteni ott egy napot annak ellenére, hogy a méretét tekintve gyakorlatilag elfér az ember zsebében. :) Sőt! Egy évvel ezelőtt kinéztem egy szép kis ezüst angyalmedált az egyik kirakatban, de nem tudtam megvenni, mert szombat lévén zárva volt a bolt. Most visszamentem (pénteken), és ő még mindig ott várt a kirakatban. Most már a nyakamban van. :) 

Amikor minden, de tényleg minden bezárt (a hotel kivételével), és el is kezdett sötétedni, úgy döntöttünk, hogy elindulunk haza - kiszámoltuk, hogy még kényelmesen vissza is érünk a vacsorára. Pont, amikor beültünk az autóba - 6 óra körül - rám telefonált az egyik kollégánk, hogy hol vagyunk - vidáman közöltem, hogy most indulunk Mariazellből, fél óra, és ott vagyunk a szálláson. El is indultunk, és annak rendje és módja szerint belemerültünk a beszélgetésbe. Egy idő után feltűnt, hogy 1) már rég ott kellene lennünk, 2) nem ismerősek a látnivalók az út mentén. Újabb kilométerek teltek el, nem is kevés, mire mindenki belátta, hogy valami nem stimmel, és félreálltunk. Tegyük hozzá, sehol, de sehol nem láttunk útjelző táblákat. Megkérdezni sem volt kit - valamiért ott délután 5 után már a fű se nő, ember nincs az utcákon...  Nem volt mit tenni, bekapcsoltam a céges telefonomon a gps-t - persze internetkapcsolat nélkül nem működik, nehogy már olcsón megússzuk... Azt nem írom le inkább, hogy mit kínlódtunk össze, mire visszakeveredtünk Mariazellbe - több, mint 1,5 óra volt. Persze a gps-t kikapcsoltuk hamar, hátha nem megy rá a gatyánk... Mire visszaértünk, eszünkbe jutott, hogy szólni kellene a többieknek, mert már biztos aggódnak - azt nyilván nem valljuk be, hogy eltévedtünk, a világ minden kincséért sem... :) Szépen írtunk egy sms-t, hogy "csak szólunk, hogy csak most indulunk Mariazellből" - ami igaz is volt. Lényegében. Hiszen tényleg akkor indultunk, azt meg nem kell mindenkinek az orrára kötni, hogy másodszor...  :) 

Megint elindultunk. És megint rossz irányba... Újabb kilométerek, újabb félreállás, újra gps. Újra beállítottam a célt, de megint nem volt semmi ismerős. Visszafordultunk, aztán megint. Kezdtük feladni a csüggedést... Megálltunk egy benzinkútnál, megkérdeztük - és pont az ellenkező irányba állítottak, mint a navigáció. Itt már nem volt annyira őszinte a mosolyunk... Sebaj, menjünk arra. Továbbra sem volt sehol egyetlen tábla sem - de még közvilágítás sem. Nem volt egyszerű, de megint visszakeveredtünk Marizellbe. Gondoltuk, harmadszor már nem írjuk meg, hogy most indulunk... Megkerestük a nyitva lévő hotelt, és ott szétváltunk, a kolléganőm megkérdezte a vendégeket, én a pincérnőt. Már nem is csodálkoztunk, hogy két különböző útbaigazítást kaptunk... Sebaj, egy életünk, egy halálunk, aki vezet, az választ - ennél sokkal rosszabb már nem lesz... Végül majdnem este 10 volt, mire hazaértünk - a 25 km-es távot 160 km alatt teljesítettük. Vacsora persze már nyomokban sem volt...

Egyikünk sem tudta, hogy mi volt ez az egész. Olyan szinten vesztettük el a fonalat, ahogy talán még soha - nem vagyunk ennyire fogalmatlanok, tényleg - valami történt ott, valamit el kellett kerülnünk, vagy valami hasonló lehetett... 

Másnap elmentünk Salzburgba, ami 250 km-re volt. Mert elvittek a fiúk. :) Ki tudja, mi hová lyukadtunk volna ki - lehet, hogy a végén tényleg láttunk volna kengurut... :)