Kicsit utánaszámolva, ötödször írhatom le ezt a mondatot, amióta elkezdtem ezt a blogot. Jó sok minden történt ebben a nem egészen öt évben - és mennyi minden nem is került bele...
Ettől függetlenül az alap feltevés még aktuális: csipkedhetné magát a tavasz, legyen szép napsütés, madarak, virágok, jó illat, meg minden, ami hozzá tartozik. Vegyük le végre a nagykabátot... Jó lenne, ha a napszemüveg nem csak a hajamat tartaná, hanem a rendeltetésének megfelelően átkerülne az orromra. :)
Várom már a kedvenc helyünk nyitását - szabadtéri lévén zárva vannak télen. Várom a jó időt, amikor nem kell fél órát öltözni, mielőtt kilépek az utcára, amikor lehet nagyokat sétálni, nyitott ablaknál aludni, és minden színes lesz újra.
És talán végre arra is ráveszem magam, hogy elmenjek dokihoz. Nagyjából a hátam közepére sem kívánom az egészet, és bár nem vagyok híve a struccpolitikának, egész jól elvagyok azzal, hogy köszönöm, jól érzem magam. Ez nagyon nagy szó, főleg, hogy már kicsit több is, mint egy éve, hogy így van - ahhoz képest, ahogy előtte voltam, meg pláne. De lassan jó lenne tudni, mi van belül. Igazság szerint kíváncsi is vagyok, hogy a tünetek kvázi megszűnte a gyógyulás jele, vagy "csak" külső tényező-e, de az a tény, hogy ezt milyen macerás megtudni, és leginkább az, hogy még mindig nincs állandó orvosom, akiben maradék nélkül megbíznék, erősen megnehezíti a dolgot. Anyám kálváriája is vastagon visszavetette a(z egyébként sem létező) lelkesedésemet, meg a saját emlékeim sem túl fényesek... Szépen, morzsánként gyűjtögetem a bátorságot, aztán majd jól fejest ugrok az egészbe egy hirtelen elhatározással, ahogy ismerem magam. Nemsokára...
Addig meg nagy erőkkel várom tovább a tavaszt. Nem akarom elkiabálni, bár talán nem is tudnám - nemsokára hét évesek leszünk. :) Mindenki riogat, hogy ez a nagy vízválasztó, de én úgy látom, nálunk pozitívan sült el. Nagyon sokat erősödtünk ebben az évben, ami nem kevés munkánkba került - de a nagy szeretés egy pillanatig sem ingott meg. Győztünk, és minden egyes nap teszünk érte, hogy így is maradjon. És ami a lényeg, örömmel. :) Ez eddig a leghosszabb kapcsolatom, és még most, közel hét év után is úgy érzem, hogy ez még csak a kezdet - tele van a jövőnk, a közös jövőnk lehetőséggel, és még mindig vele szeretném leélni az életemet. Még mindig ugyanúgy örülünk egymásnak, és ameddig ez így van, addig minden rendben van. :)
Már csak egy kis napsütés hiányzik. :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.