Anyázunk

Újabb Csipolka - levél következik.

Sokat gondolkodtam rajtad az utóbbi időben. Az van, amit már mondtam neked többször, hogy én is tanulok tőled.

Általad, és azáltal, hogy próbálok neked valamiféle utat mutatni a problémáiddal kapcsolatban, önkéntelenül is párhuzamba állítom a saját életemet a tiéddel. Nyilván, hiszen csak a saját tapasztalataimra tudok támaszkodni, és csak így lehetek hiteles - hiszen nem akarlak átverni, és nem akarom a fejedet jól hangzó, de üres frázisokkal tömni arról, hogy légy kedves anyáddal. Egyrészt belátom, hogy nem könnyű most neked, másrészt nekem is óriási hiányosságaim vannak ezen a téren. Mindenesetre van 20 év előnyöm (tudom, igazából 21, mielőtt kijavítasz :) ), ami alatt azért nem kevés dolog történt. Megpróbálok ezek mentén okos lenni. 

Teljesen megértem az érzéseidet. Említettem már, hogy nem igazán jöttem ki apámmal anno. Nos, ez elég enyhe kifejezés. Nem tartozik ide, és nincs is itt az ideje, hogy ezt kifejtsem, de annyit azért elmondok, hogy kiskamasz korom óta valamiért ki nem állhatott, és ott tett keresztbe nekem, ahol csak tudott. Azóta sem jöttem rá az okára, pedig hidd el, rengeteget agyaltam rajta. Erőn felül próbáltam megfelelni, jól csinálni, de mindig csak nagyobbat rúgott rajtam - nyilván én is lázadtam, éveken keresztül harcoltunk, és egyre jobban eldurvult a helyzet - aztán egy idő után már csak azon igyekeztem, hogy minél messzebb legyek tőle. Úgy halt meg, hogy nem tudtam neki megbocsájtani, pedig iszonyatosan sokat szenvedett, és én végignéztem. Nem örültem neki, csak még rosszabb lett - borzalmas volt, de így sem tudtam elengedni a haragot és a csalódást, amit éreztem, mert akkorra már semmi más nem maradt bennem. Igazából máig nem tettem túl magam ezen, bár rengeteget dolgozom rajta.

Nagyon szeretném, ha te nem járnál így - nyilván anyádról beszélek, nem apádról. Fontos hozzátennem, hogy anyád soha nem tesz neked szándékosan keresztbe, ezt csak azért írtam le, hogy tudd, átérzem, milyen, amikor nem azt kapod, amit várnál, és nem érted, hogy miért. Meg azért, hogy lásd, mivé tud fajulni az állandó harc.

Néha elgondolkodom rajta, hogy ha most, felnőtt fejjel vissza tudnék menni abba az időbe, vajon mit látnék - biztosan én is számtalanszor elvetettem a sulykot elkeseredésemben, és nem biztos, hogy jól láttam mindent tizenéves fejjel. A különbség az, hogy én ezt nem tudtam otthon senkivel megbeszélni.

És itt jön be anyám. Soha, de soha nem állt mellém, pedig észre kellett vennie, hogy mi történik. Nem véletlenül mondtam, hogy nem ismer. Hozzáteszem, sajnos. Nagyon hiányzott, hogy támogasson, hogy számíthassak rá, hogy ott legyen, amikor szükségem lett volna rá. Nem volt. Fizikailag igen, szó szerint többszörösen is neki köszönhetem az életemet, amiért a mai napig hálás vagyok neki, de lelkileg soha nem állt mellettem. Ha bármi volt, automatikusan én voltam a hülye, ostoba, megbízhatatlan, éretlen és semmirekellő. Elvárások voltak, szavam soha. Pedig nem voltam egyik sem a fentiek közül, ezt nyugodtan kijelenthetem. A végeredmény anyámmal kapcsolatban is nagyon hamar az lett, hogy úgy gondoltam, addig jó nekem, amíg nem tud rólam semmit, és csak magamra számíthatok. Onnantól kezdve mindent elutasítottam, ami tőle jött. Bezárkóztam, és csak veszekedni bújtam elő. Vagy még azt sem. Későn vettem észre, hogy ez egy ördögi kör, önmagát generálja, és csak egyre rosszabb lesz. Őt hibáztattam egész életemben, hogy nem ismer - és csak most jöttem rá, hogy én nem engedtem neki.

Az egésznek a hosszú távú végeredménye az lett, hogy bármi történik, megállok a lábamon, erős vagyok, de meg is keményedtem közben - és ez nem jó. Nem beszélve arról, hogy ha anno nyitunk egymás felé anyámmal, valószínűleg a tengernyi hülyeségnek, amit elkövettem, jelentős részét elkerülhettem volna. És közben arra is rájöttem, hogy a maga módján mindig jót akart, csak nem volt hozzám kulcsa. Mert nagyon mélyre elástam.

Megint csak azt tudom írni, nagyon szeretném, ha te nem járnál így. Mindamellett, hogy mi is itt vagyunk neked, egy lánynak szüksége van az anyjára. Most per pillanat nem látod, de hidd el nekem. Én nagyon megszenvedtem a hiányát anno. Tarts ki még egy kicsit, hidd el, anyádnak sem könnyű. Azt sem állítom, hogy egyetértek vele mindenben, de az tagadhatatlan, hogy szeret téged, és jót akar neked. Nem mindig a jó eszközökkel, vagy a megfelelő módon, de akkor is. Próbáld meg inkább elmondani neki nyugodtan, hogy mit és hogyan szeretnél, vagy mi az, amivel nem értesz egyet, ahelyett, hogy a fejéhez vagdosnál mindenfélét. Ahogy te is felháborodsz, amikor ő csinálja ezt, fordítva is így van. Tudom, hogy nem könnyű, de magadért dolgozol.

Nekem a mai napig örökös lelkiismeret-furdalásom van anyám miatt, mert tényleg igyekszik, én mégis képtelen vagyok új lapot nyitni. Mindketten szenvedünk ettől, és csak ritkán, nagyon ihletett pillanatokban tudjuk őszintén megbeszélni, hogy mi van velünk. És még akkor is csak centiket haladtunk előre. Nagyon rossz így, de per pillanat képtelenek vagyunk kimászni az elmúlt 36 év begyöpösödött szarságaiból, és fogalmam sincs, mikor fogunk tudni. Remélem, nem késünk el...

Még mindig csak azt tudom írni, nagyon szeretném, ha te nem járnál így.

Igen, én is látom, hogy vannak köztetek problémák. Azt is látom, hogy nagyon sok mindenben igazad van. De anyádnak is. Próbáld meg nem elkövetni azt a hibát, hogy nem nézel a dolgok mögé, nem vizsgálod meg a másik oldalát is. Soha semmi nem csak fekete vagy csak fehér, mindenki a saját nézőpontjából nézi, de ettől még léteznek más aspektusok is, amiket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Okos lány vagy, tudom, hogy érted. 

Kicsit visszautalnék egy régebbi levelemre - tudod, a bölcsesség nem csak ész, hanem tapasztalat is. Nem ítélhetsz el valakit ab start, mert nem tetszik, amit csinál, amíg nem voltál ugyanabban a helyzetben. És még akkor sem, amíg meg nem hallgattad az indokait. És még akkor sem, mert nem tudhatod, hogy te jól csinálnád-e a helyében. Amúgy mi is az, hogy jó? Kinek? Neked? Csak neked, vagy mások is számítanak?

Ezt azért tudom, mert én is ilyen voltam.

Értem, mit szerettél volna mondani azzal, hogy azt várod mindenkitől, hogy egyenrangúként kezeljen. Mint egy másik, egyedi, értelmes és értékes ember, tökéletesen igazad van. De ez még nem minden. Anyád az, aki kihordott, megszült, felnevelt téged, és nem fordítva. Tudom, hogy mit gondolsz arról, ahogy felnevelt, és tényleg sajnálom, hogy ez nem úgy sikerült, ahogy te szeretted volna, vagy ahogy szükséged lett volna rá, de ettől még a legjobbat adta, ami abban a pillanatban telt tőle. Mert ez nem csak a te életed, hanem az övé is. Értem, hogy mennyire rossz, hogy nincs pénzetek, ezt is megéltem, nem is egyszer. Amint látod, túl lehet élni. Ha majd te is dolgozni fogsz, és megteremted azt a jobb életszínvonalat, amire vágysz, megmutathatod anyádnak, hogy kell. Addig sajnos el kell fogadnod, hogy ő ennyire képes, és mindent megtesz, ami tőle telik. Amit per pillanat tehetsz azért, hogy jobb legyen, az az, hogy segítesz neki. 

Félre ne érts, tudom, hogy nagyon sok mindenről lemondasz, és azt is tudom, hogy ez nem könnyű. De ne csak magadra gondolj. 

Sajnálom, hogy a körülményekből adódóan felnőttebbnek kell lenned, mint amit a korod indokolna, de sajnos ezek a körülmények adottak - és hidd el, ha nem is fogadod el, anyád is azon dolgozik, hogy jobb legyen. Azért, mert nem azt teszi, amit szerinted kellene, még nem biztos, hogy rosszul csinál mindent. És még valami: mint ahogy mi is folyamatosan tanulunk tőled, általad, biztos vagyok benne, hogy ő is, csak ő máshogy dolgozza fel. 

Ne add fel. Őszintén mondom, szerintem jól csinálod. Érettebb vagy a korodnál, és nagyon jó gondolataid vannak. Tényleg. Amit még gyakorolni kellene, az a türelem és a megértés. És még több türelem. Normális, hogy most lázadsz, és elégedetlen vagy mindennel, ez fog majd előrébb vinni. De ne rohanj, és ne ítélkezz rohanás közben. Tudod, a tapasztalat... Nagyon fog kelleni, de csak idővel lehet összegyűjteni. Szar ügy, de így van. 

Addig pedig ha bármi van, fordulj hozzánk bizalommal. És anyádhoz is. Hidd el, ő is értékelni fogja. 

Mert mindannyian szeretünk. <3

U.i.: Most, miközben ezt megírtam, jöttem rá, hogy nekem is le kell ülnöm anyámmal, de most már máshogy látom, mint eddig. Nagyon komoly tükröt tartasz nekem - látod, akkor is tanulok tőled, ha nem vagy itt. Köszönöm. :)