Hihetetlen élményekben volt részem az elmúlt pár napban. Kedvesem és néhány barátunk gyakorlott táboroztatók, véget nem érően tudnak mesélni a régi szép időkről - én mindig szívesen hallgatom, de sajnos nekem ez anno kimaradt, úgyhogy eddig nem volt személyes kötődésem a témához. De most már... 

Hetekkel, talán hónapokkal ezelőtt elkezdtünk szervezni egy gyerektábort, az első információk alapján 12-16 éves gyerekeknek az ország minden részéről. Az alap koncepció az volt, hogy egy alapítvány támogatja az egészet, aki együtt dolgozott különböző iskolákkal az év folyamán, és a program lezárásaként, lényegében jutalomképpen a legjobban teljesítő gyerekeket elküldik az év végén táborozni. Tök jó, okos és rendes gyerekek jönnek. Aha...

Már menet közben világos lett, hogy nem is egészen úgy van minden. Az utolsó pillanatban kiderült, hogy a korosztály nem is 12-16, hanem 14-21 (tehát táborprogram újraszervez), a program vezetője, aki elvileg szabadkezet adott nekünk, mégis mindenbe beleszól, keresztbe szervez anélkül, hogy nekünk szólna, az információk fele el sem jut hozzánk, úgyhogy a csapat már indulás előtt ki volt akadva. Nem is mondanám, hogy teljes készültséggel vágtunk bele, sok mindennel még mi magunk sem voltunk tisztában - például, hogy hány gyereket viszünk mi busszal, és hányat visznek a helyszínre a szüleik... 

Mindegy, elindultunk, az odaút határozottan jól sikerült, beszélgettünk velük a buszon, jó fejek voltak, nem volt semmi gond. Megékeztünk a szállásunkra, egy kollégiumba, ami első látásra egész jónak tűnt - később kiderült, hogy a szobák jó részében nem lehet kinyitni az ablakot a 40 fokban, meg a tisztaság sem az erősségük, de ezeket végül megoldottuk. Összeszedtük azokat a táborozókat, akiket nem mi vittünk, és dobtunk egy hátast... Az első, akit én megláttam, egy alul felnyírt, felül összevissza vágott, mindenféle színűre melírozott hajú (de csak a feje tetején), tetovált szemöldökű, erősen barna bőrű lány volt egy hasonló, csak "rendesen kinéző" párral. Kiderült, hogy a pár tényleg egy pár, ráadásul nagykorúak, és mivel együtt is élnek, egy szobában szeretnének lenni - a harmadikkal, akivel egy suliba járnak. Mivel a szobák két külön nyíló folyosón vannak annak érdekében, hogy ne legyen átjárás a lányok és a fiúk között, választani kellett, hogy hol legyenek. Úgy döntöttünk, legyenek a lányoknál, hiszen a háromból csak egy fiú. Aztán megkérdeztük őket, mi a nevük. A pár Peti és Kati. A lány Zoli... Kész... És tényleg fiú volt. Innentől már nyilvánvaló volt, hogy a lányokhoz kerülnek, a fiúk szétszednék... És a legjobb az egészben, hogy pillanatok alatt kiderült, hogy származás, társadalmi helyzet, beállítottság, stb. ide vagy oda, az egyik legaranyosabb, legudvariasabb, legsegítőkészebb hármas volt a csapatban. 

A programok jól sikerültek, egy-két nagyképernyős kamaszfiú kivételével mindenki lelkesen, vidáman részt vett mindenben (hozzáteszem, néha a kiskakasok is elfeledkeztek magukról, és úgy játszottak, mint a gyerekek). Nagyon hamar összekovácsolódtak, remek kis csapat lett. Napközben...

Esténként viszont elég fura dolgok történtek... Az első éjszaka simán lement, a harmincvalahány kisangyal békésen szuszogott az ágyában. Második este kiderült, hogy a fiúk szintjén nincs víz, nem tudnak zuhanyozni a közel 40 fokban, a szabadban töltött nap után. Hurrá... Lányok sietnek, fiúk átcsoportosulnak a másik szintre, miután mindenki végzett. Persze már rögtön ott tolongtak a lányfolyosó elején, kuksoltak befelé, és közben nagy hangon méltatlankodtak, hogy siessen már mindenki, mert ők meccset akarnak nézni - aznap volt az EB-döntő, érthető volt az izgalom. Közben kijött a vízszerelő, és kiderült, hogy a fiúzuhanyzóban minden egyes zuhanyfejet lecsavart valaki, és teletömködte papírgalacsinokkal. A kis hülyék (már elnézést) azt hitték, így együtt zuhanyozhatnak a lányokkal... Persze lett nagy felelősségre vonás, és ahogy az várható is volt, nem lett meg a gazdája az ügynek. A végén kollektív büntetésként mindenki egytől egyig felvonult a szobájába, fiúk is, lányok is. Ennyit a meccsről.

Hétfőn kiderült, hogy bár arról volt szó, csak mi leszünk a kollégiumban, a fiúk szintjére beköltözött néhány szakmunkástanuló, akik nyári gyakorlaton voltak. Eddig nem zártuk a szobákat, mert nem láttuk értelmét - hogy emiatt történt, vagy amúgy is megtörtént volna, az sosem fog kiderülni, de az egyik fiúnknak eltűnt a pénztárcája. Persze újra össznépi gyűlés, rábeszélés és meghatás, de most se lett meg a tettes - és a legszebb, hogy nem lehetett tudni, hogy a mi srácaink közül volt-e valaki, aki bejáratos volt a szobába, vagy a másik bandából surrant-e be a tolvaj. Ezzel párhuzamosan pedig, hogy biztosan ne unatkozzunk, az egyik fiúvécét valaki teljesen összekente sz...al - nyilván itt sem derült ki, ki volt, nekünk kellett kitakarítani.  A pénztárca sem lett meg természetesen. Gondolkodtunk, hogy kipakoltassunk-e mindenkivel mindent, de végül nem tettük. Kár volt...

A következő nap jól indult, a lányok reggel bejelentették, hogy apránként összedobják a pórul járt srácnak a pénzt, és így is lett. Nagyon büszkék voltunk rájuk. Elkezdtük a programot, jó is volt, mígnem az egyik lány rosszul lett. Elvittem orvoshoz, kapott gyógyszert, én meg egy enyhe agyvérzést, hogy milyen állapotok vannak az egészségügyben... Mindegy, lány jobban lett, visszaállt játszani, minekutána este fejbe dobták egy labdával. Kicsit szédelgett, aztán már jobban, úgyhogy ketten elvitték a helyi kórházba. Ott sem volt jobb a helyzet, mint az orvosi rendelőben... Persze fiaink ezen az estén sem hagytak minket elpunnyadni, az egyik szobából lejött a négy fiú, hogy egyszerre mentek ki zuhanyozni, a fürdőben felakasztották a szobájuk kulcsát, de mire kijöttek, eltűnt. Most ott állnak egy szál gatyában, minden cucc nélkül, és nem tudnak bemenni. Végre valami jó hír... Előkerítettük a gondnokot, ő sem tudta kinyitni, adott nekik egy másik szobát éjszakára. Közben az egyik srác megtalálta a bilétát a szobaszámmal, de a kulcs nélkül - valaki visszaakasztotta a zuhanyzóba oda, ahonnan levette, de azt nem látta senki, ki volt. Nagy nehezen ágyba küldtük őket, leültünk megbeszélni a történteket, mikor is hajnal kettő körül hangos üvegcsörömpölés hallatszik. Persze mindenki frászt kapott, hogy mi van már megint - kiderült, hogy annak a szobának, ahol a "kilakoltatott" fiúk aludtak, valaki kitörte az ablakát - bedobott egy cseréptálat. Nagy szerencse volt, hogy annak, aki az ablak alatt aludt, nem lett semmi baja. Ekkorra már mindenki kész volt. Ez már meghaladta a tűrőképességünket, és a csínytevés fogalmát, kihívtuk a rendőrséget. Ki is jöttek, kihallgatták a fiúkat, de természetesen nem jutottak semmire...

Másnap elég gyűrötten kelt mindenki (hozzáteszem, mi minden nap átlag négy órát aludtunk, és huszat pörögtünk megállás nélkül), erősen gondolkodtunk, hogy lefújjuk a továbbiakat, és hazaküldünk mindenkit. Persze aztán arra jutottunk, hogy néhány hülye miatt ne bűnhődjön mindenki, folytatjuk tovább. A bezárt szobát kinyittattuk, a srácok hozzájutottak a holmijukhoz, a program ment tovább külső helyszínen. Hazaértünk, mindenki felment a szobájába, kivéve az előző este pórul járt csapatot. Már megint nem tudnak bemenni, most a másik zár van bezárva, amit eddig nem használtak. Ez nem lehet igaz... Nagy nehezen kinyittattuk újra, mikor is kiderült, hogy még egy srácnak eltűnt a pénze, egy másiknak pedig össze van törve a kamerája, egy harmadiknak a telefonja. Már az idegösszeomlás szélén álltunk.  És ekkor valaki még taszított az egészen egyet, és a fiúk zuhanyzójában újra összekente sz....al, ezúttal a falat. Erre már nem is írok semmit...

Utolsó este, legyen záróprogram, díjkiosztás, ünneplés - nem mondhatnám, hogy nagyon meghatotta őket. Ők is fáradtak voltak, őket is megviselte a sok macera, kissé már dekoncentrált volt mindenki. Elküldtük őket aludni, és mindkét folyosót egész éjjel őrizte valaki. 

Ennek ellenére reggelre újabb sz...festményt kaptunk, ezúttal a folyosóra. Ezt, már úgy döntöttük, mi is lesz...juk. Szépen összepakoltattunk velük mindent, persze volt kapkodás, kis morgás, de épségben hazaért mindenki. 

Nem volt egyszerű. Ennek ellenére azt kell mondanom, jó volt. Még indulás előtt létrehoztunk egy oldalt a fészbúkon, ahol meg tudjuk osztani az információkat, élményeket, fényképeket, tudunk beszélni. Ez az oldal azóta is aktívan pezseg, és sokan megköszönték, és írták, hogy  mennyire jól érezték magukat. Ez az, amiért tényleg érdemes volt. A többit meg elfelejtjük. :)